Multilingual Scriptures

Multilingual Scriptures Home » Hungarian Karoli Bible » Acts

Hungarian Karoli Bible
Chapter #	Verse #	Verse Detail
1	1	Elsõ könyvemet írtam, Theofilus, mindazokról, a miket kezdett Jézus cselekedni és tanítani,
1	2	Mind a napig, melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat adott a Szent Lélek által az apostoloknak, kiket választott vala magának.
1	3	Kiknek az õ szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy õ él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról.
1	4	És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálembõl, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet [úgymond,] hallottatok tõlem:
1	5	Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva.
1	6	Mikor azért azok egybegyûltek, megkérdék õt, mondván: Uram, avagy nem ez idõben állítod-é helyre az országot Izráelnek?
1	7	Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az idõket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.
1	8	Hanem vesztek erõt, minekutána a Szent Lélek eljõ reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végsõ határáig.
1	9	És mikor ezeket mondotta, az õ láttokra felemelteték, és felhõ fogá el õt szemeik elõl.
1	10	És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor õ elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,
1	11	Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tõletek a mennybe, akképen jõ el, a miképen láttátok õt felmenni a mennybe.
1	12	Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyrõl, mely hívatik Olajfák [hegyének,] mely Jeruzsálem mellett van, egy szombat[napi] járóföldre.
1	13	És mikor bementek, felmenének a felsõházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.
1	14	Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az õ atyjafiaival együtt.
1	15	És azokban a napokban felkelvén Péter a tanítványok között, monda (vala pedig ott együtt mintegy százhúsz fõnyi sokaság):
1	16	Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Lélek Dávid szája által Júdás felõl, ki vezetõjük lõn azoknak, a kik megfogták Jézust.
1	17	Mert mi közénk számláltatott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét.
1	18	(Ez [hát] mezõt szerze hamisságának bérébõl; és alá zuhanván, elhasadt középen, és minden belsõ része kiomlott.
1	19	És [ez] tudtokra lõn mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak; úgy hogy az a mezõ tulajdon nyelvökön Akeldamának, azaz Vérmezõnek neveztetett el.)
1	20	Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az õ lakóhelye puszta, és ne legyen lakó abban. És: Az õ püspökségét más vegye el.
1	21	Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, a kik velünk együtt jártak minden idõben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt,
1	22	A János keresztségétõl kezdve mind a napig, melyen fölviteték tõlünk, azok közül egy az õ feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.
1	23	Állatának azért elõ kettõt, Józsefet, ki hivatik Barsabásnak, kinek mellékneve Justus vala, és Mátyást.
1	24	És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettõ közül egyiket, a kit kiválasztottál,
1	25	Hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytõl eltévelyedék Júdás, hogy az õ saját helyére jusson.
1	26	Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a tizenegy apostol közé számláltaték.
2	1	És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
2	2	És lõn nagy hirtelenséggel az égbõl mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala.
2	3	És megjelentek elõttük kettõs tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
2	4	És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.
2	5	Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélõ férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.
2	6	Minekutána pedig ez a zúgás lõn, egybegyûle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá õket szólni.
2	7	Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, a kik szólnak?
2	8	Mimódon halljuk hát [õket,] kiki közülünk a saját nyelvén, a melyben születtünk?
2	9	Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában,
2	10	Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,
2	11	Krétaiak és arabok, halljuk a mint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.
2	12	Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lennie?
2	13	Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.
2	14	Péter azonban elõállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
2	15	Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
2	16	Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától:
2	17	És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkembõl minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
2	18	És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkembõl, és prófétálnak.
2	19	És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gõzölgését.
2	20	A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelõtte eljõ az Úrnak ama nagy és fényes napja.
2	21	És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
2	22	Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, a ki Istentõl bizonyságot nyert elõttetek erõk, csudatételek és jelek által, melyeket õ általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok.
2	23	Azt, a ki Istennek elvégezett tanácsából és rendelésébõl adatott [halálra,] megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek:
2	24	Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.
2	25	Mert Dávid ezt mondja õ róla: Magam elõtt láttam az Urat mindenkor, mert õ nékem jobb kezem felõl van, hogy meg ne tántorodjam.
2	26	Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik.
2	27	Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
2	28	Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orczád elõtt.
2	29	Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti elõttetek Dávid pátriárkáról, hogy õ megholt és eltemettetett, és az õ sírja mind e mai napig minálunk van.
2	30	Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az õ ágyékának gyümölcsébõl támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az õ királyi székibe,
2	31	Elõre látván [ezt,] szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az õ lelke nem hagyatott a sírban, sem az õ teste rothadást nem látott.
2	32	Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
2	33	Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok.
2	34	Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen õ maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felõl,
2	35	Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
2	36	Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette õt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek.
2	37	[Ezeket] pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
2	38	Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bûnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
2	39	Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
2	40	Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala õket, mondván: Szakaszszátok el magatokat e gonosz nemzetségtõl!
2	41	A kik azért örömest vevék az õ beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.
2	42	És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.
2	43	Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala.
2	44	Mindnyájan pedig, a kik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala;
2	45	És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, a mint kinek-kinek szüksége vala.
2	46	És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.
2	47	Dícsérve az Istent, és az egész nép elõtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülõkkel.
3	1	Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozásnak órájára, kilenczre.
3	2	És hoznak vala egy embert, ki az õ anyjának méhétõl fogva sánta vala, kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát azoktól, a kik bemennek a temlomba.
3	3	Ez mikor látta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, kére õ tõlük alamizsnát.
3	4	Péter pedig mikor szemeit reá vetette Jánossal egyben, monda: Nézz mi reánk!
3	5	Az annakokáért figyelmez vala reájok, remélvén, hogy valamit kap tõlük.
3	6	Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!
3	7	És õt jobbkezénél fogva felemelé, és azonnal megerõsödének az õ lábai és bokái.
3	8	És felszökvén, megálla és jár vala és beméne õ velök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent.
3	9	És látá õt az egész nép, hogy jár és dícséri az Istent:
3	10	És megismerék õt, hogy õ volt az, a ki alamizsnáért ült a templomnak Ékeskapujában; és megtelének csodálkozással és azon való álmélkodással, a mi történt vala õ vele.
3	11	Mikor pedig ragaszkodék Péterhez és Jánoshoz az a sánta, a ki meggyógyult, az egész nép álmélkodva összefuta õ hozzájok a tornáczba, mely Salamonénak neveztetik.
3	12	Mikor pedig ezt látta Péter, monda a népnek: Izráel férfiai, mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mi reánk, mintha tulajdon erõnkkel vagy jámborságunkkal míveltük volna azt, hogy az járjon?
3	13	Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsõítette az õ Fiát, Jézust, kit ti elárulátok, és megtagadátok Pilátus elõtt, noha õ úgy ítélt, hogy elbocsátja.
3	14	Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek,
3	15	Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai.
3	16	És az õ nevében való hit által erõsítette meg az õ neve ezt, a kit láttok és ismertek; és a hit, mely õ általa van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára.
3	17	De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miképen a ti fejedelmeitek is.
3	18	Az Isten pedig, a mikrõl eleve megmondotta minden õ prófétájának szája által, hogy a Krisztus elszenvedi, ekképen töltötte be.
3	19	Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bûneitek, hogy így eljõjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétõl.
3	20	És elküldje a Jézus Krisztust, a ki néktek elõre hirdettetett.
3	21	Kit az égnek kell magába fogadnia mind az idõkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, a mikrõl szólott az Isten minden õ szent prófétájának szája által eleitõl fogva.
3	22	Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, a mit csak szólánd néktek.
3	23	Lészen pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog irtatni a nép közül.
3	24	De a próféták is mindnyájan Sámueltõl és a következõktõl fogva, a kik csak szóltak, e napokról jövendöltek.
3	25	Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan.
3	26	Az Isten az õ Fiát, Jézust elsõ sorban néktek támasztván, elküldé õt, hogy megáldjon titeket, mindegyikõtöket megtérítvén bûneitekbõl.
4	1	Míg õk azonban a néphez szólottak, oda léptek hozzájuk a papok és a templom felügyelõje és a sadduczeusok,
4	2	Neheztelve a miatt, hogy õk a népet tanítják, és hirdetik a Jézusban a halálból való feltámadást;
4	3	És rájuk veték kezüket, és veték õket õrizet alá másnapig, mert már este vala.
4	4	Sokan pedig azok közül, kik hallgaták az ígét, hivének; és lõn a férfiak száma mintegy ötezer.
4	5	Lõn pedig, hogy másnapra egybegyûlének azoknak fejei, vénei és írástudói Jeruzsálembe.
4	6	És Annás, a fõpap, és Kajafás és János és Sándor, és a kik csak fõpapi nemzetségbeliek valának.
4	7	És mikor õket a középre állaták, tudakozzák vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt?
4	8	Akkor Péter, Szent Lélekkel megtelve, monda nékik: Népnek fejedelmei és Izráelnek vénei!
4	9	Ha e mai napon mi egy nyavalyás emberrel való jótétemény felõl hallgattatunk ki, mi által gyógyult meg ez:
4	10	Legyen tudtotokra mindnyájotoknak és az Izráel egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, a kit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti elõttetek épségben.
4	11	Ez ama kõ, melyet ti építõk megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé.
4	12	És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.
4	13	Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék õket, hogy a Jézussal voltak vala.
4	14	Mikor azonban látták, hogy a mely ember meggyógyult vala, õ velök együtt ott áll, semmit nem bírtak ellenök szólni.
4	15	Mikor pedig õket a gyûlésbõl kiküldötték, tanácskoztak maguk közt[,] mondván:
4	16	Mit cselekedjünk ez emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda lõn általok, mindazoknak, kik Jeruzsálemben laknak, tudtokra van, és el nem tagadhatjuk.
4	17	De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegetéssel fenyegessük meg õket, hogy többé egy embernek se szóljanak ebben a névben.
4	18	Azért beszólítván õket, megparancsolák nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében.
4	19	Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajjon igaz dolog-é Isten elõtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg!
4	20	Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.
4	21	Amazok pedig nem találván semmi módot, hogyan büntessék meg õket, még megfenyegetvén, elbocsáták õket a nép miatt, mert mindnyájan dicsõítik vala az Istent azért, a mi történt.
4	22	Mert több vala negyven esztendõsnél az az ember, kin a gyógyításnak ez a csodája lett vala.
4	23	Mikor pedig elbocsáttattak, menének az övéikhez, és elbeszélék, a miket a fõpapok és a vének mondottak nékik.
4	24	Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel felemelék szavokat az Istenhez, és mondának: Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levõ dolgot.
4	25	Ki Dávidnak, a te szolgádnak szája által ezt mondottad: Miért zúgolódtak a pogányok, és gondoltak a népek hiábavalókat?
4	26	Felállottak a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyûltek az Úr ellen és az õ Krisztusa ellen.
4	27	Mert bizony egybegyûltek a te szent Fiad, a Jézus ellen, a kit felkentél, Heródes és Ponczius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével,
4	28	Hogy véghezvigyék, a mikrõl a te kezed és a te tanácsod eleve elvégezte volt, hogy megtörténjenek.
4	29	Most azért, Urunk, tekints az õ fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet,
4	30	A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.
4	31	És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, a hol egybegyûltek; és betelének mindnyájan Szent Lélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala.
4	32	A hívõk sokaságának pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját nem mondá magáénak, hanem nékik mindenök köz vala.
4	33	És az apostolok nagy erõvel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.
4	34	Mert szûkölködõ sem vala õ közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozák az eladottak árát,
4	35	És letevék az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, a mint kinek-kinek szüksége vala.
4	36	József is, ki az apostoloktól Barnabásnak neveztetett el (a mi megmagyarázva annyi, mint Vígasztalás Fia), Lévita, származása szerint ciprusi.
4	37	Mivelhogy néki mezeje vala, eladván, a pénzt elhozá, és az apostolok lábainál letevé.
5	1	Egy ember azonban, névszerint Anániás, Safirával, az õ feleségével, eladá birtokát.
5	2	És félre tõn az árából, feleségének is tudtával, és valami részét elvivén, az apostoloknak lábai elé letevé.
5	3	Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezõnek árából félre tégy?
5	4	Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.
5	5	Hallván pedig Anániás e szavakat, lerogyott és meghala; és mindenekben nagy félelem támada, kik ezeket hallják vala.
5	6	Az ifjak pedig felkelvén, begöngyölék õt, és kivivén eltemeték.
5	7	Történt aztán mintegy három órai szünet múlva, hogy az õ felesége, nem tudva, mi történt, beméne.
5	8	Monda pedig néki Péter: Mondd meg nékem, vajjon ennyiért adtátok-é el a földet? Õ pedig monda: Igen, ennyiért.
5	9	Péter pedig monda néki: Miért hogy megegyeztetek, hogy az Úrnak lelkét megkísértsétek? Ímé a küszöbön vannak azoknak lábaik, a kik eltemették férjedet, és kivisznek téged.
5	10	És azonnal összerogyott lábainál, és meghala; bemenvén pedig az ifjak, halva találák õt, és kivivén eltemeték férje mellé.
5	11	És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, kik ezeket hallják vala.
5	12	Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lõn a nép között; és egyakarattal mindnyájan a Salamon tornáczában valának.
5	13	Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni: hanem a nép magasztalá õket;
5	14	Hívõk pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága.
5	15	Úgyannyira, hogy az utczákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menõ Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülök,
5	16	És a szomszéd városok sokasága is Jeruzsálembe gyûlt, hozva betegeket és tisztátalan lelkektõl gyötretteket: kik mind meggyógyulának.
5	17	De felkelvén a fõpap és mind a kik vele valának, azaz a sadduczeusok felekezete, betelének irigységgel,
5	18	És ráveték kezöket az apostolokra, és a közönséges tömlöczbe tevék õket.
5	19	Hanem az Úrnak angyala éjszaka megnyitá a tömlöcz ajtaját, és kihozván õket, monda:
5	20	Menjetek el, és felállván, hirdessétek a templomban a népnek ez életnek minden beszédit!
5	21	Azok pedig [ezt] hallván, bemenének jó reggel a templomba, és tanítának. A fõpap pedig elmenvén és a vele levõk, egybehívák a gyûlést, és Izráel fiainak egész tanácsát, és küldének a tömlöczbe, hogy azokat elõhozzák.
5	22	Mikor azonban a poroszlók oda mentek, nem találák õket a tömlöczben; visszatérvén tehát, megjelenték,
5	23	Mondván: A tömlöczöt ugyan nagy erõsen bezárva találtuk, és az õröket kívül az ajtó elõtt állva; mikor azonban kinyitottuk, ott benn senkit sem találánk.
5	24	A mint pedig hallották e szavakat a pap és a templom felügyelõje és a fõpapok, zavarban voltak azok miatt, mi lehet ez?
5	25	Eljövén pedig valaki, hírül adá nékik, mondván: Ímé, ama férfiak, kiket a tömlöczbe vetettetek, a templomban állanak és tanítják a népet.
5	26	Akkor elmenvén a felügyelõ a poroszlókkal, elõhozá õket erõszak nélkül; féltek ugyanis a néptõl, hogy megkövezi õket.
5	27	Elõhozván pedig õket, állaták a tanács elé; és megkérdé õket a fõpap,
5	28	Mondván: Nem megparancsoltuk-é néktek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és mi reánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét.
5	29	Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.
5	30	A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek.
5	31	Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bûnbánatot és bûnöknek bocsánatát.
5	32	És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felõl, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, a kik néki engednek.
5	33	Azok pedig ezeket hallván, fogukat csikorgaták, és arról tanácskozának, hogy megölik õket.
5	34	Felkelvén azonban a tanácsban egy farizeus, névszerint Gamáliel, az egész nép elõtt tisztelt törvénytudó, parancsolá, hogy egy kis idõre vezessék ki az apostolokat.
5	35	És monda azoknak: Izráel férfiai, vigyázzatok magatokra ez emberekkel szemben, mit akartok cselekedni!
5	36	Mert ez idõnek elõtte felkelt Theudás, azt mondván, hogy õ valaki, kihez mintegy négyszáz embernyi tömeg csatlakozott; õ megöletett, és mindnyájan, a kik csak követték õt, eloszlottak és semmivé lettek.
5	37	Ezután felkelt ama Galileus Júdás az összeírás idején, és sok népet maga után csábított: ez is elveszett; és mindazok, a kik õt követték, szétszórattak.
5	38	Mostanra nézve is mondom néktek, álljatok el ez emberektõl, és hagyjatok békét nékik: mert ha emberektõl van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz;
5	39	Ha pedig Istentõl van, ti fel nem bonthatjátok azt; nehogy esetleg Isten ellen harczolóknak is találtassatok.
5	40	Engedének azért néki; és miután elõszólították az apostolokat, megveretvén, megparancsolák, hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták õket.
5	41	Õk annakokáért örömmel menének el a tanács elõl, hogy méltókká tétettek arra, hogy az õ nevéért gyalázattal illettessenek.
5	42	És mindennap a templomban és házanként nem szûnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.
6	1	Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodának, támada a görög zsidók közt panaszolkodás a héberek ellen, hogy az õ közülük való özvegyasszonyok mellõztetnek a mindennapi szolgálatban.
6	2	Annakokáért a tizenkettõ egybegyûjtvén a tanítványok sokaságát, mondának: Nem helyes, hogy mi az Isten ígéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk.
6	3	Válaszszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek [jó] bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcseséggel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk.
6	4	Mi pedig foglalatosok maradunk a könyörgésben és az ígehirdetés szolgálatában.
6	5	És tetszék e beszéd az egész sokaságnak: és kiválaszták Istvánt, ki hittel és Szent Lélekkel teljes férfiú vala, Filepet, Prokhórust, Nikánórt, Timónt, Párménást és Nikolaust, ki Antiókhiából való prozelitus vala;
6	6	Kiket állatának az apostolok elébe; és miután imádkoztak, kezeiket reájok veték.
6	7	És az Isten ígéje növekedék; és sokasodék nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben; és a papok közül is nagy sokan követék a hitet.
6	8	István pedig teljes lévén hittel és erõvel, nagy csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között.
6	9	Elõállának azonban némelyek ahhoz a zsinagógához tartozók közül, mely a szabadosokénak, Czirénebeliekének, Alexandriabeliekének és a Czilicziából és Ázsiából valókénak neveztetett, kik Istvánnal vetekednek vala.
6	10	De nem állhattak ellene a bölcseségnek és a Léleknek, mely által szól vala.
6	11	Akkor felbujtottak valami embereket, kik mondának: Hallottuk õt káromló beszédeket szólni Mózes ellen és az Isten ellen.
6	12	És felzendíték a népet, a véneket és az írástudókat; és reá rohanván, magukkal ragadák õt, és vivék a tanács elé;
6	13	És állatának hamis tanúkat, kik mondának: Ez az ember nem szûnik meg káromló beszédeket szólni e szent hely ellen és a törvény ellen:
6	14	Mert hallottuk, a mint azt mondá, hogy az a názáreti Jézus ezt a helyet elrontja, és megváltoztatja a czerimóniákat, melyeket adott nékünk Mózes.
6	15	És szemeiket reá vetvén a tanácsban ûlõk mindnyájan, [olyannak] láták az õ orczáját, mint egy angyalnak orczáját.
7	1	Monda pedig a fõpap: Vajjon így vannak-é hát ezek?
7	2	Õ pedig monda: Férfiak, atyámfiai és atyák, halljátok meg! A dicsõségnek Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában vala, minekelõtte Háránban lakott,
7	3	És monda néki: Eredj ki a te földedbõl és a te nemzetséged közül, és jer arra a földre, a melyet mutatok néked.
7	4	Akkor kimenvén a Káldeusok földébõl, lakozék Háránban: és onnét, minekutána megholt az õ atyja, kihozta õt e földre, a melyen ti most laktok:
7	5	És nem adott néki abban örökséget csak egy lábnyomnyit is: és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul és az õ magvának õ utána, holott nem vala néki gyermeke.
7	6	Szólt pedig az Isten akképen, hogy az õ magva zsellér lészen idegen földön, és szolgálat alá vetik azt, és nyomorgatják, négyszáz esztendeig.
7	7	De azt a népet, melynek szolgálnak, én megítélem, monda az Isten: és ezek után kijõnek, és szolgálnak nékem e helyen.
7	8	És adta néki a körülmetélés szövetségét: és így nemzé Izsákot, és körülmetélé õt nyolczadnapon; és Izsák Jákóbot, és Jákób a tizenkét pátriárkhát.
7	9	A pátriárkhák pedig irígységbõl eladák Józsefet Égyiptomba; de Isten vele vala,
7	10	És megszabadítá õt minden nyomorúságából, és ada néki kedvességet és bölcseséget a Faraó elõtt, Égyiptom királya elõtt, ki õt Égyiptom fölé és az õ egész háza fölé kormányzóul állatá.
7	11	Következék pedig éhség Égyiptom és Kanaán egész földére, és nagy nyomorúság; és nem találnak vala eledelt a mi atyáink.
7	12	Mikor pedig meghallotta Jákób, hogy Égyiptomban van gabona, elküldé elõször a mi atyáinkat.
7	13	És második alkalommal fölismerék Józsefet testvérei, és a Faraó megtudá a József nemzetségét.
7	14	És József elküldvén, magához hívatá az õ atyját, Jákóbot, és egész hetvenöt lélekbõl álló nemzetségét.
7	15	Leméne azért Jákób Égyiptomba, és meghala õ és a mi atyáink;
7	16	És elvitetének Sikembe, és helyheztetének a sírba, melyet Ábrahám vett vala ezüstpénzen, Emmórnak, a Sikem [atyjának] fiaitól.
7	17	Mikor pedig elközelgetett az ígéretnek ideje, melyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak, megnevekedék a nép és megsokasodék Égyiptomban,
7	18	Mindaddig, mígnem más király támada, ki nem ismeri vala Józsefet.
7	19	Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánva nyomorgatta a mi atyáinkat, hogy magzataikat kitétesse, hogy életben ne maradjanak.
7	20	Akkor születék Mózes, és ékes vala az Isten elõtt. Ez három hónapig atyja házában tartaték.
7	21	Mikor pedig kitétetett, a Faraó leánya felvevé, és felnevelé õt a saját fia gyanánt.
7	22	És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden bölcseségére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben.
7	23	Mikor pedig negyvenéves kora betölt, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait.
7	24	És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az égyiptomi embert megölvén, bosszút álla azért, a ki bosszúsággal illettetett.
7	25	És azt gondolá, hogy az õ atyjafiai megértik, hogy az Isten az õ keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg.
7	26	Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté õket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal?
7	27	De az, a ki felebarátját bántalmazta, elutasítá õt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk?
7	28	Csak nem akarsz engem [is] megölni, miképen megöléd tegnap az égyiptomit?
7	29	E beszédre aztán Mózes elfuta és lõn jövevény a Midián földén, a hol két fia születék.
7	30	És negyven esztendõ elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában.
7	31	Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lõn az Úrnak szava õ hozzá:
7	32	Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni.
7	33	Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.
7	34	Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Égyiptomban van, és az õ fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy õket megszabadítsam; most azért jõjj, elküldelek téged Égyiptomba.
7	35	Ezt a Mózest, a kit megtagadának, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? ezt az Isten fejedelmül és szabadítóul küldé angyal keze által, a ki megjelent néki a csipkebokorban.
7	36	Ez hozta ki õket, csodákat és jeleket tévén Égyiptomnak földében és a Verestengeren és a pusztában negyven esztendeig.
7	37	Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek, a ti atyátokfiai közül, mint engem: azt hallgassátok.
7	38	Ez az, a ki [ott] volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélõ angyallal és a mi atyáinkkal: ki élõ igéket võn, hogy nékünk adja;
7	39	A kinek nem akartak engedni a mi atyáink, hanem eltaszíták maguktól, és szívökben Égyiptom felé fordulának,
7	40	Ezt mondván Áronnak: Csinálj nékünk isteneket, kik elõttünk járjanak: mert ez a Mózes, ki minket Égyiptom földébõl kihozott, nem tudjuk, mi történt õ vele.
7	41	És borjúképet csinálának azokban a napokban, és áldozatot vivének a bálványnak, és gyönyörködének az õ kezeik csinálmányaiban.
7	42	Az Isten pedig elfordula, és adá õket, hogy szolgáljanak az ég seregének; a mint meg van írva a próféták könyvében: Vajjon áldozati barmokat és áldozatokat hoztatok-é nékem negyven esztendeig a pusztában, Izráelnek háza?
7	43	Sõt inkább hordoztátok a Molok sátorát, és a ti istenteknek, Remfánnak csillagát, a képeket, melyeket csináltatok, hogy azokat imádjátok: elviszlek azért titeket Babilónon túl.
7	44	A bizonyságnak sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, a mint parancsolta az, a ki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára csinálja, melyet látott vala.
7	45	Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval, mikor birodalmukba vették a pogányokat, kiket kiûzött az Isten a mi atyáink színe elõl, mind a Dávidnak napjaiig;
7	46	Ki kegyelmet talált az Isten elõtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson a Jákób Istenének.
7	47	Salamon építe pedig néki házat.
7	48	De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:
7	49	A menny nékem ülõszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nékem? azt mondja az Úr, vagy melyik az én nyugodalmamnak helye?
7	50	Nem az én kezem csinálta-é mindezeket?
7	51	Kemény nyakú és körülmetéletlen szívû és fülû emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen.
7	52	A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek;
7	53	Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.
7	54	Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják vala õ ellene.
7	55	Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsõségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felõl,
7	56	És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felõl állani.
7	57	Felkiáltván pedig nagy fenszóval, füleiket bédugák, és egyakarattal reá rohanának;
7	58	És kiûzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsõruháikat egy Saulus nevezetû ifjú lábaihoz rakták le.
7	59	Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!
7	60	Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bûnt! És ezt mondván, elaluvék.
8	1	Saulus pedig szintén javallta az õ megöletését. És támada azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és mindnyájan eloszlának Júdeának és Samáriának tájaira, az apostolokat kivéve.
8	2	Istvánt pedig eltakaríták kegyes férfiak, és nagy sírást tõnek õ rajta.
8	3	Saulus pedig pusztítá az anyaszentegyházat, házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elõvonszolva, tömlöczbe veti vala.
8	4	Amazok annakokáért eloszolván, széjjeljártak, hirdetve az ígét.
8	5	És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust.
8	6	A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, a miket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék.
8	7	Mert sokakból, kikben tisztátalan lelkek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula.
8	8	És lõn nagy öröm abban a városban.
8	9	Egy Simon nevû ember pedig már elõbb gyakorolta abban a városban az ördögi tudományt és elámította Samária népét, magát valami nagynak állítván:
8	10	Kire mindnyájan figyeltek, kicsinytõl nagyig, mondván: Ez az Istennek ama nagy ereje!
8	11	Azért figyeltek pedig rá, mert sok idõn át az ördögi mesterségekkel elámította õket.
8	12	De miután hittek Filepnek, a ki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat hirdeti vala, megkeresztelkedének mind férfiak, mind asszonyok.
8	13	És Simon maga is hûn, és megkeresztelkedvén, Fileppel tarta; és látván, hogy jelek és nagy erõk lesznek, álmélkodik vala.
8	14	Mikor pedig meghallották a jeruzsálemi apostolok, hogy Samária bevette az Isten ígéjét, elküldék azokhoz Pétert és Jánost;
8	15	Kik mikor lementek, könyörögtek érettük, hogy vegyenek Szent Lelket:
8	16	Mert még senkire azok közül nem szállott rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.
8	17	Akkor kezeiket reájuk veték, és võnek Szent Lelket.
8	18	Mikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Lélek, megkínálá õket pénzzel,
8	19	Mondván: Adjátok nékem is ezt a hatalmat, hogy valakire vetem kezeimet, Szent Lelket vegyen.
8	20	De Péter monda néki: A te pénzed veled együtt veszszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehetõ.
8	21	Nincsen néked részed, sem örökséged e dologban, mert a te szíved nem igaz az Isten elõtt.
8	22	Térj meg azért ezen gonoszságodból, és kérjed az Istent, ha talán megbocsáttatik néked szívednek gondolatja.
8	23	Mert látom, hogy te keserûséges méregben és álnokságnak kötelékében leledzel.
8	24	Felelvén pedig Simon, monda: Könyörögjetek ti énérettem az Úrnak, hogy semmi azokból, a miket mondtatok, reám ne jõjjön.
8	25	Azok annakokáért, minekutána bizonyságot tettek, és hirdették az Úrnak ígéjét, megtérének Jeruzsálembe, és a Samaritánusoknak sok falujában prédikálák az evangyéliomot.
8	26	Az Úrnak angyala pedig szóla Filepnek, mondván: Kelj fel és menj el dél felé, arra az útra, mely Jeruzsálembõl Gázába megy alá. Járatlan ez.
8	27	És felkelvén, elméne. És ímé egy szerecsen férfiú, Kandakénak, a szerecsenek királyasszonyának hatalmas komornyikja, ki az õ egész kincstárának felügyelõje vala, ki feljött imádkozni Jeruzsálembe;
8	28	És visszatérõben volt és az õ szekerén ül vala, és olvasá Ésaiás prófétát.
8	29	Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez!
8	30	Filep azért oda futamodván, hallá, a mint az Ésaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajjon érted-é, a mit olvasol?
8	31	Õ pedig monda: Mimódon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem? És kéré Filepet, hogy felhágván, üljön mellé.
8	32	Az írásnak helye pedig, melyet olvasott, ez vala: Mint juh viteték mészárszékre, és mint a bárány az õ nyírõje elõtt néma, azonképen nem nyitotta fel az õ száját.
8	33	Az õ megaláztatásában az õ ítélete elvétetett, az õ nemzetségét pedig kicsoda sorolja el? mert elvétetik a földrõl az õ élete.
8	34	Felelvén pedig a komornyik Filepnek, monda: Kérlek téged, kirõl mondja ezt a próféta? Magáról-é, vagy más valakirõl?
8	35	Filep pedig száját megnyitván, és elkezdvén ezen az íráson, hirdeté néki a Jézust.
8	36	Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik: Ímhol a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem?
8	37	Filep pedig monda: Ha teljes szívbõl hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia.
8	38	És megállítá a szekeret; és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik; és megkeresztelé õt.
8	39	Mikor pedig a vízbõl feljöttek, az Úrnak Lelke elragadá Filepet; és többé nem látta õt a komornyik, mert [tovább] méne az õ útján örömmel.
8	40	Filep pedig találtaték Azótusban; és széjjeljárva hirdeté az evangyéliomot minden városnak, míglen Czézáreába juta.
9	1	Saulus pedig még fenyegetéstõl és öldökléstõl lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a fõpaphoz,
9	2	Kére õ tõle leveleket Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követõi, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe.
9	3	És a mint méne, lõn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá õt körül a mennybõl:
9	4	És õ leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
9	5	És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
9	6	Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig [monda] néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.
9	7	A vele utazó férfiak pedig némán álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva.
9	8	Felkele azonban Saulus a földrõl; de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, azért kézenfogva vezeték be õt Damaskusba.
9	9	És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott.
9	10	Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az Úr látásban: Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram!
9	11	Az Úr pedig [monda] néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utczába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevû tárzusi embert, mert ímé imádkozik.
9	12	És látá [Saulus] látásban, hogy egy Ananiás nevû férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, hogy lásson.
9	13	Felele pedig Ananiás: Uram, sok embertõl hallottam e férfiú felõl, mily sok bosszúsággal illeté a te szenteidet Jeruzsálemben:
9	14	És itt [is] hatalma van a fõpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, kik a te nevedet segítségül hívják.
9	15	Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert õ nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai elõtt.
9	16	Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni.
9	17	Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, a ki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel.
9	18	És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeirõl, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, megkeresztelkedék;
9	19	És miután evett, megerõsödék. Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig.
9	20	És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy õ az Isten Fia.
9	21	Álmélkodnak vala pedig mindnyájan, a kik hallák, és mondának: Nem ez-é az, a ki pusztította Jeruzsálemben azokat, a kik ezt a nevet hívják segítségül, és ide is azért jött, hogy õket fogva vigye a fõpapokhoz?
9	22	Saulus pedig annál inkább erõt võn, és zavarba hozta a Damaskusban lakó zsidókat, bebizonyítván, hogy ez a Krisztus.
9	23	Több nap elteltével azonban a zsidók tanácsot tartának, hogy õt megöljék:
9	24	De tudtára esék Saulusnak az õ leselkedésök. És õrizék a kapukat mind nappal, mind éjjel, hogy õt megöljék;
9	25	A tanítványok azért vevén õt éjjel, a kõfalon bocsáták alá, leeresztve egy kosárban.
9	26	Mikor pedig Saulus Jeruzsálembe ment, a tanítványokhoz próbált csatlakozni; de mindnyájan féltek tõle, nem hivén, hogy õ tanítvány.
9	27	Barnabás azonban maga mellé vevén õt, vivé az apostolokhoz, és elbeszélé nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal a Jézus nevében.
9	28	És ki- és bejáratos vala köztük Jeruzsálemben:
9	29	És nagy bátorsággal tanítván az Úr Jézusnak nevében, beszél, sõt vetekedik vala a görög zsidókkal; azok pedig igyekeznek vala õt megölni.
9	30	Megtudván azonban az atyafiak, levivék õt Czézáreába, és elküldék õt Tárzusba.
9	31	A gyülekezeteknek tehát egész Júdeában, Galileában és Samariában békességök vala; épülvén és járván az Úrnak félelmében és a Szent Léleknek vígasztalásában, sokasodnak vala.
9	32	Lõn pedig, hogy Péter, mikor mindnyájukat bejárá, leméne a Liddában lakozó szentekhez is.
9	33	Talála pedig ott egy Éneás nevû embert, ki nyolcz esztendõ óta ágyban fekszik vala, ki gutaütött vala.
9	34	És monda néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus: kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkele.
9	35	És láták õt mindnyájan, kik laknak vala Liddában és Sáronban, kik megtérének az Úrhoz.
9	36	Joppéban pedig vala egy nõtanítvány, névszerint Tábitha, mely megmagyarázva Dorkásnak, [azaz zergének] mondatik: ez gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, melyeket osztogatott.
9	37	Lõn pedig azokban a napokban, hogy megbetegedvén, meghala: és miután megmosták õt, kiteríték a felházban.
9	38	Mivelhogy pedig Lidda Joppéhoz közel vala, a tanítványok meghallván, hogy Péter ott van, küldének két férfiút õ hozzá, kérve, hogy késedelem nélkül menjen át hozzájuk.
9	39	Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt oda ére, felvezeték õt a felházba: és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt.
9	40	Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék; és a [holt] testhez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle.
9	41	És az kezét nyújtva néki, felemelé õt; és beszólítván a szenteket és az özvegyasszonyokat, eleikbe állatá õt elevenen.
9	42	És tudtára lõn az egész Joppénak; és sokan hivének az Úrban.
9	43	És lõn, hogy õ több napig marada Joppéban egy Simon nevû tímárnál.
10	1	Vala pedig Czézáreában egy Kornélius nevû férfiú, százados az úgynevezett itáliai seregbõl.
10	2	Jámbor és istenfélõ egész házanépével egybe, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és szüntelen könyörög vala Istennek.
10	3	[Ez] látá látásban világosan, a napnak mintegy kilenczedik órája körül, hogy az Istennek angyala beméne õhozzá, és monda néki: Kornélius!
10	4	Õ pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az, Uram? Az pedig monda néki: A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért.
10	5	Most azért küldj Joppéba embereket, és hivasd magadhoz Simont, ki neveztetik Péternek;
10	6	Õ egy Simon [nevû] tímárnál van szálláson, kinek háza a tenger mellett van. Õ megmondja néked, mit kell cselekedned.
10	7	A mint pedig elment az angyal, a ki Kornéliussal beszélt, szólíta kettõt az õ szolgái közül, és egy kegyes vitézt azok közül, kik rendelkezésére állnak vala.
10	8	És elmondván nékik mindent, elküldé õket Joppéba.
10	9	Másnap pedig, míg azok menének és közelgetének a városhoz, felméne Péter a háznak felsõ részére imádkozni hat óra tájban.
10	10	Megéhezék azonban, és akara enni: míg azonban azok ételt készítének, szálla õ reá elragadtatás;
10	11	És látá, hogy az ég megnyilt és leszálla õ hozzá valami edény, mint egy nagy lepedõ, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre:
10	12	Melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak.
10	13	És szózat lõn õ hozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél!
10	14	Péter pedig monda: Semmiképen sem, Uram; mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy tisztátalant.
10	15	És ismét szózat [lõn] õ hozzá másodszor is: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.
10	16	Ez pedig három ízben történt; és ismét felviteték az edény az égbe.
10	17	A mint pedig Péter magában tünõdék, mi lehet az a látás, a melyet látott, ímé az férfiak, kiket Kornélius küldött, megtudakozván a Simon házát, odaérkezének a kapuhoz,
10	18	És bekiáltván megtudakozák, vajjon Simon, ki neveztetik Péternek, ott van-é szálláson?
10	19	És a míg Péter a látás felõl gondolkodék, monda néki a Lélek: Ímé három férfiú keres téged:
10	20	Nosza kelj fel, eredj alá, és minden kételkedés nélkül menj el õ velök: mert én küldöttem õket.
10	21	Alámenvén azért Péter a férfiakhoz, kiket Kornélius küldött õ hozzá, monda: Ímé, én vagyok, a kit kerestek: mi dolog az, a miért jöttetek?
10	22	Õk pedig mondának: Kornélius százados, igaz és istenfélõ férfiú, ki mellett a zsidók egész népe jó bizonyságot tesz, szent angyal által megintetett, hogy hívasson téged házához, és halljon tõled valami dolgokról.
10	23	Behíván azért õket, szállására fogadá. Másnap pedig elméne Péter õ velök, és a Joppébeli atyafiak közül is némelyek együtt menének õ vele.
10	24	És másnap eljutának Czézáreába. Kornélius pedig várja vala õket, egybegyûjtvén rokonait és jó barátait.
10	25	És lõn, hogy a mint Péter beméne, Kornélius elébe menvén, lábaihoz borulva imádá [õt.]
10	26	Péter azonban felemelé õt, mondván: Kelj fel; én magam is ember vagyok.
10	27	És beszélgetve vele, belépett, és talála sokakat egybegyûlve;
10	28	És monda nékik: Ti tudjátok, hogy tilalmas zsidó embernek más nemzetbelivel barátkozni, vagy hozzámenni; de nékem az Isten megmutatá, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek:
10	29	Annak okáért ellenmondás nélkül el is jöttem, miután meghívattam. Azt kérdem azért, mi okból hivattatok engem?
10	30	És Kornélius monda: Negyednaptól fogva mind ez óráig bõjtöltem, és kilencz órakor imádkozám az én házamban; és ímé egy férfiú álla meg elõttem fényes ruhában,
10	31	És monda: Kornélius, meghallgattatott a te imádságod, és a te alamizsnáid emlékezetbe jutottak Isten elõtt.
10	32	Küldj el azért Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik; ez Simon tímár házában van szálláson a tenger mellett: õ, minekutána eljõ, szól néked.
10	33	Azonnal azért küldöttem hozzád; és te jól tetted, hogy eljöttél. Most azért mi mindnyájan az Isten elõtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, a miket Isten néked parancsolt.
10	34	Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonynyal látom, hogy nem személyválogató az Isten;
10	35	Hanem minden nemzetben kedves õ elõtte, a ki õt féli és igazságot cselekszik.
10	36	Azt az ígét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által (õ mindeneknek Ura).
10	37	Ti ismeritek azt a dolgot, mely lõn az egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a keresztség után, melyet János prédikált,
10	38	A názáreti Jézust, mint kené fel õt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala õ vele.
10	39	És mi vagyunk bizonyságai mindazoknak, a miket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; a kit megölének, fára feszítvén.
10	40	Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy õ megjelenjék nyilván,
10	41	Nem az egész népnek, hanem az Istentõl eleve választott bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk õ vele, minekutána feltámadott halottaiból.
10	42	És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy õ az Istentõl rendelt bírája élõknek és holtaknak.
10	43	Errõl a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bûneinek bocsánatját veszi az õ neve által mindenki, a ki hiszen õ benne.
10	44	Mikor még szólá Péter ez ígéket, leszálla a Szent Lélek mindazokra, a kik hallgatják vala e beszédet.
10	45	És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, a kik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka.
10	46	Mert hallják vala, hogy õk nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele Péter:
10	47	Vajjon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Lelket miképen mi is?
10	48	És parancsolá, hogy keresztelkedjenek meg az Úrnak nevében. Akkor kérék õt, hogy maradjon náluk néhány napig.
11	1	Meghallák azonban az apostolok és a Júdeában levõ atyafiak, hogy a pogányok is bevették az Istennek beszédét.
11	2	Mikor azért felment Péter Jeruzsálembe, vetekedének õ vele a zsidóságból valók,
11	3	Mondván: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
11	4	Elkezdvén pedig Péter, megmagyarázta nékik rendre, mondván:
11	5	Én Joppé városában imádkozám; és láték elragadtatásban egy látást, valami alászálló edényt, mint egy nagy lepedõt, négy sarkánál fogva leeresztve az égbõl; és egészen hozzám szálla:
11	6	Melyre szememet rávetve megnézém, és látám a földi négylábú állatokat, a vadakat és a csúszómászókat és az égi madarakat.
11	7	Hallék pedig szót [is], mely ezt mondja vala nékem: Kelj fel Péter, öljed és egyél!
11	8	Mondék azonban: Semmiképen sem, Uram; mert soha semmi közönséges vagy tisztátalan nem ment be az én számba.
11	9	Felele pedig nékem a szózat másodszor az égbõl: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.
11	10	Ez pedig három ízben történt; és ismét felvonaték az egész az égbe.
11	11	És ímé, azonnal három férfiú érkezék a házhoz, melyben valék, kik Czézáreából küldettek én hozzám.
11	12	Mondá pedig nékem a Lélek, hogy menjek el velök minden kételkedés nélkül. Eljöve pedig velem ez a hat atyafi is; és bemenénk annak az embernek a házába:
11	13	És elbeszélé nékünk, mimódon látta, a mint az angyal megálla az õ házában és ezt mondá néki: Küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik;
11	14	Õ szólni fog hozzád olyan ígéket, melyek által megtartatol te és a te egész házadnépe.
11	15	Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent Lélek õ reájok, miképen mi reánk is kezdetben.
11	16	Megemlékezém pedig az Úrnak ama mondásáról, a mint mondá: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni.
11	17	Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nékik, mint nékünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna?
11	18	Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsõíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!
11	19	Azok tehát, a kik eloszlottak az üldözés miatt, mely Istvánért támadott, eljutának Fenicziáig, Cziprusig és Antiókhiáig, senkinek nem prédikálván az ígét, hanem csak a zsidóknak.
11	20	Voltak azonban közöttük némely cziprusi és czirénei férfiak, kik mikor Antiókhiába bementek, szólának a görögöknek, hirdetve az Úr Jézust.
11	21	És az Úrnak keze vala velök; és nagy sokaság tére meg az Úrhoz, hívõvé lévén.
11	22	Elhatott pedig a hír õ felõlük a jeruzsálemi gyülekezet fülébe; és kiküldék Barnabást, hogy menjen el egész Antiókhiáig.
11	23	Ki mikor oda jutott és látta az Isten kegyelmét, örvendeze; és inté mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban.
11	24	Mert jámbor és Szent Lélekkel és hittel teljes férfiú vala õ. És nagy sokaság csatlakozék az Úrhoz.
11	25	Elméne pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust, és rátalálván, elvivé õt Antiókhiába.
11	26	És lõn, hogy õk egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat elõször Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.
11	27	Ez idõtájban pedig menének Jeruzsálembõl Antiókhiába próféták.
11	28	Felkelvén pedig egy azok közül, névszerint Agabus, megjelenté a Lélek által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz; a mely meg is lõn Klaudius császár idejében.
11	29	A tanítványok pedig elhatározták, hogy a szerint, a mint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak:
11	30	A mit meg is cselekedének, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze által.
12	1	Abban az idõben pedig Heródes király elkezde kegyetlenkedni némelyekkel, a gyülekezetbõl valók közül.
12	2	Megöleté pedig Jakabot, Jánosnak testvérét, fegyverrel.
12	3	És látván, hogy ez tetszik a zsidóknak, föltette magában, hogy elfogatja Pétert is. (Valának pedig a kovásztalan kenyerek napjai.)
12	4	Kit el is fogatván, tömlöczbe veté, átadván négy négyes katonai szakasznak, hogy õrizzék õt; husvét után akarván õt a nép elé vezettetni.
12	5	Péter azért õrizteték a fogságban; a gyülekezet pedig szüntelen könyörög vala az Istennek õ érette.
12	6	Mikor pedig Heródes õt elõ akará vezettetni, azon az éjszakán aluszik vala Péter két vitéz között, megkötözve két lánczczal; és õrök õrizék az ajtó elõtt a tömlöczöt.
12	7	És ímé az Úrnak angyala eljöve, és világosság fénylék a tömlöczben: és meglökvén Péter oldalát, felkölté õt, mondván: Kelj föl hamar! És leesének a lánczok kezeirõl.
12	8	És monda néki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel saruidat. És úgy cselekedék. És monda néki: Vedd rád felsõruhádat és kövess engem!
12	9	És kimenvén, követé õt; és nem tudta, hogy valóság az, a mi történik az angyal által, hanem azt hitte, hogy látást lát.
12	10	Mikor pedig általmentek az elsõ õrsön és a másodikon, jutának a vaskapuhoz, mely a városba visz; mely magától megnyílék elõttük: és kimenvén, egy utczán elõremenének; és azonnal eltávozék az angyal õ tõle.
12	11	És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az õ angyalát, és megszabadított engem Heródes kezébõl és a zsidók népének egész várakozásától.
12	12	És miután ezt megértette, elméne Máriának, a János anyjának házához, ki Márknak neveztetik; hol sokan valának egybegyûlve és könyörögnek vala.
12	13	És mikor Péter zörgetett a tornácz ajtaján, egy Rhodé nevû szolgálóleány méne oda, hogy hallgatózzék:
12	14	És megismervén a Péter szavát, örömében nem nyitá meg a kaput, hanem befutván, hírül adá, hogy Péter áll a kapu elõtt.
12	15	Azok pedig mondának néki: Elment az eszed. Õ azonban erõsíté, hogy úgy van. Azok pedig mondának: Az õ angyala az.
12	16	Péter pedig szüntelen zörget vala: mikor azért felnyitották, megláták õt és elálmélkodának.
12	17	Miután pedig kezével hallgatást intett nékik, elbeszélé nékik, mimódon hozta ki õt az Úr a tömlöczbõl. És monda: Adjátok tudtára ezeket Jakabnak és az atyafiaknak. És kimenvén elméne más helyre.
12	18	Mikor pedig megvirradt, nem csekély háborúság támada a vitézek között, mi történt hát Péterrel.
12	19	Heródes pedig mikor elõkérte õt és nem találta, kivallatván az õröket, parancsolá, hogy kivégeztessenek. És lemenvén Júdeából Czézáreába, [ott] idõzött.
12	20	Heródes pedig ellenséges indulattal vala a tirusiak és sidoniak iránt; de azok egyakarattal eljövének õ hozzá, és Blástust, a király kamarását megnyervén, békességet kérének, mivelhogy az õ tartományuk a királyéból élelmeztetik vala.
12	21	Egy kitûzött napon pedig Heródes királyi ruhájába felöltözve és székibe ülve nyilvánosan szóla hozzájuk.
12	22	A nép pedig felkiálta: Isten szava ez és nem emberé.
12	23	És azonnal megveré õt az Úrnak angyala, azért, hogy nem az Istennek adá a dicsõséget; és a férgektõl megemésztetvén, meghala.
12	24	Az Istennek ígéje pedig növekedik és terjed vala,
12	25	Barnabás és Saulus pedig visszatérének Jeruzsálembõl, betöltvén szolgálatukat, maguk mellé véve Jánost is, kinek mellékneve Márk vala.
13	1	Valának pedig Antiókhiában az [ott] levõ gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus.
13	2	Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bõjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én õket elhívtam.
13	3	Akkor, miután bõjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták [õket.]
13	4	Õk annakokáért, miután kibocsáttattak a Szent Lélektõl, lemenének Szeleucziába; és onnét elevezének Cziprusba.
13	5	És mikor Salamisba jutottak, hirdeték az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban: és János is velük vala, mint segítõtárs.
13	6	És eljárván a szigetet mind Páfusig, találkozának egy ördöngõs hamispróféta zsidóra, kinek neve [vala] Barjézus;
13	7	Ki Sergius Paulus tiszttartóval, ez okos emberrel vala. Ez magához hivatván Barnabást és Saulust, kíváná hallani az Isten beszédét.
13	8	Elimás, az ördöngõs azonban (mert így magyaráztatik az õ neve) ellenkezik vala velök, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittõl.
13	9	De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve,
13	10	Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szûnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani?
13	11	Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetõket.
13	12	Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hûn, elálmélkodván az Úrnak tudományán.
13	13	Elhajózván pedig Páfusból Pál és kisérõi, Pergába, Pámfiliának városába menének. János azonban elválván tõlük, megtére Jeruzsálembe.
13	14	Õk pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának [városába,] és bemenvén szombatnapon a zsinagógába; leülének.
13	15	És a törvénynek és a prófétáknak felolvasása után küldének a zsinagógának elõljárói õ hozzájok, mondván: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami intõbeszédetek a néphez, szóljatok.
13	16	Pál azért felkelvén és kezével intvén, monda: Izráelnek férfiai, és ti, kik félitek az Istent, halljátok meg.
13	17	Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta a mi atyáinkat, és e népet fölemelte, mikor Égyiptomnak földében jövevények valának, és onnét kihozá õket hatalmas karja által.
13	18	És közel negyven esztendõnek idejéig tûrte az õ erkölcsöket a pusztában.
13	19	És minekutána eltörölt hét népet a Kanaán földén, azoknak földöket sorsvetés által elosztá nékik.
13	20	És azután mintegy négyszázötven esztendeig adott birákat mind Sámuel prófétáig;
13	21	Annakutána pedig királyt kérének maguknak, és adá nékik az Isten Sault, a Kis fiát, a Benjamin nemzetségébõl való férfiút negyven esztendeig.
13	22	És mikor õt elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kirõl bizonyságot is tõn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi.
13	23	Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, Jézust;
13	24	Minekutána elõbb János az õ eljövetele elõtt a megtérésnek keresztségét prédikálta Izráel egész népének.
13	25	És mikor be akará végezni János az õ tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok [az], hanem ímé én utánam jõ, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját.
13	26	Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetének fiai, és kik ti köztetek félik az Istent, ez idvességnek beszéde néktek küldetett.
13	27	Mert a kik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei, mivelhogy õt fel nem ismerék, a prófétáknak szavait is, melyeket minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték.
13	28	És bár semmi halálra való okot nem találtak, kérék Pilátustól, hogy ölettessék meg.
13	29	És mikor mindazokat elvégezték, a mik õ felõle megirattak, a fáról levéve sírba helyhezteték.
13	30	De az Isten feltámasztá õt halottaiból:
13	31	És õ megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel õ vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai a nép elõtt.
13	32	És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az õ fiaiknak feltámasztván Jézust:
13	33	Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged.
13	34	Hogy pedig feltámasztotta õt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent [javait.]
13	35	Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson.
13	36	Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyhezteték az õ atyáihoz, és rothadást látott.
13	37	De a kit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.
13	38	Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bûnöknek bocsánata:
13	39	És mindenekbõl, a mikbõl a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, a ki hisz, megigazul.
13	40	Meglássátok azért, hogy rajtatok ne essék, a mit a próféták megmondottak:
13	41	Lássátok meg, ti megvetõk, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én [oly] dolgot cselekszem a ti idõtökben, [oly] dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek.
13	42	Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, hogy a következõ szombaton prédikálják nékik ezen beszédeket.
13	43	Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók közül és az istenfélõ prozelitusok közül követék Pált és Barnabást; a kik szólván hozzájuk, biztaták õket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében.
13	44	A következõ szombaton aztán majdnem az egész város egybegyûle az Isten ígéjének hallgatására,
13	45	Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva.
13	46	Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy elõször néktek hirdettessék az Isten ígéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk.
13	47	Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig.
13	48	A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak ígéjét; és a kik csak örök életre választattak vala, hivének.
13	49	Terjede pedig az Úrnak ígéje az egész tartományban.
13	50	A zsidók azonban felindíták az istenfélõ és tisztességbeli asszonyokat és a városnak eleit, és üldözést támasztának Pál és Barnabás ellen, és kiûzék õket határukból.
13	51	Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikóniumba.
13	52	A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel.
14	1	Lõn pedig Ikóniumban, hogy õk együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lõn hívõvé.
14	2	A kik azonban a zsidók közül nem hivének, felindíták és megharagíták a pogányoknak lelkét az atyafiak ellen.
14	3	Azért sok idõt töltöttek [ott], bátran prédikálva az Úrban, ki bizonyságot tesz vala az õ kegyelmének beszéde mellett, és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az õ kezeik által.
14	4	De a városnak sokasága meghasonlék; és némelyek a zsidók mellett, mások pedig az apostolok mellett valának.
14	5	És mikor a pogányok és zsidók az õ fõembereikkel egybe támadást indítának, hogy bosszúsággal illessék és megkövezzék õket,
14	6	Õk megtudták, és elfutának Likaóniának városaiba, Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba,
14	7	És ott prédikálják vala az evangyéliomot.
14	8	És Listrában ül vala egy lábaival tehetetlen ember, ki az õ anyjának méhétõl fogva sánta volt, és soha nem járt.
14	9	Ez hallá Pált beszélni: a ki szemeit reá függesztvén, és látván, hogy van hite, hogy meggyógyul,
14	10	Monda nagy fenszóval: Állj fel lábaidra egyenesen! És felszökött és járt.
14	11	A sokaság pedig mikor látta, a mit Pál cselekedett, felkiálta, likaóniai nyelven mondván: Az istenek jöttek le mihozzánk emberi ábrázatban!
14	12	És hívják vala Barnabást Jupiternek, Pált pedig Merkúriusnak, minthogy õ volt a szóvivõ.
14	13	Jupiter papja pedig, a kinek [temploma] az õ városuk elõtt vala, felkoszorúzott bikákat hajtva a kapukhoz, a sokasággal együtt áldozni akar vala.
14	14	Mikor azonban [ezt] meghallották az apostolok, Barnabás és Pál, köntösüket megszaggatván, a sokaság közé futamodának, kiáltván
14	15	És [ezt] mondván: Férfiak, miért mívelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetû emberek vagyunk, és azt az örvendetes izenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól az élõ Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat:
14	16	Ki az elmúlt idõkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni:
14	17	Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevõnk volt, adván mennybõl esõket és termõ idõket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket.
14	18	És ezeket mondván, nagynehezen lecsendesíték a sokaságot, hogy nékik ne áldozzék.
14	19	Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot eláltatván, megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, azt gondolván, hogy meghalt.
14	20	De mikor körülvették õt a tanítványok, felkelvén, beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe.
14	21	És miután hirdették az evangyéliomot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába.
14	22	Erõsítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk.
14	23	Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván bõjtölésekkel egybe, ajánlák õket az Úrnak, kiben hittek vala.
14	24	És Pisidián általmenvén, menének Pamfiliába.
14	25	És miután Pergában hirdették az ígét, lemenének Attáliába;
14	26	És onnét elhajózának Antiókhiába, a honnét az Isten kegyelmére bízták volt õket arra a munkára, melyet elvégeztek.
14	27	Mikor pedig megérkeztek és a gyülekezetet egybehívták, elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten õ velök, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre.
14	28	Ott aztán nem kevés idõt töltöttek a tanítványokkal.
15	1	Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek.
15	2	Mikor azért Pálnak és Barnabásnak nagy háborúsága és vetekedése lõn azok ellen, azt végezék, hogy Pál és Barnabás és némely mások õ közülök menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében.
15	3	Õk tehát kikísértetvén a gyülekezettõl, általmentek Fenicián és Samárián, elbeszélve a pogányok megtérését; és nagy örömet szerzének az összes atyafiaknak.
15	4	Mikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet és az apostolok és a vének fogadák õket, és [õk] elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedék az Isten õ velök.
15	5	Elõállának azonban némely hivõk a farizeusok szerzetébõl valók közül, mondván, hogy körül kell metélni õket, és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák.
15	6	Egybegyülének azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felõl végezzenek.
15	7	És mikor nagy vetekedés támadt, felkelvén Péter, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idõ óta kiválasztott [engem] mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangyéliomnak beszédét, és higyjenek.
15	8	És a szíveket ismerõ Isten bizonyságot tett mellettük, mert adta nékik a Szent Lelket, miként nékünk is;
15	9	És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét.
15	10	Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?
15	11	Sõt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hiszszük, hogy megtartatunk, miképen azok is.
15	12	Elhallgatott azért az egész sokaság; és hallgatják vala Barnabást és Pált, a mint elbeszélék, mennyi jelt és csudát tett az Isten õ általok a pogányok között.
15	13	Miután pedig õk elhallgattak, felele Jakab, mondván: Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg engem!
15	14	Simeon elbeszélé, mimódon gondoskodott elõször az Isten, hogy a pogányok közül vegyen népet az õ nevének,
15	15	És ezzel egyeznek a próféták mondásai, mint meg van írva:
15	16	Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt:
15	17	Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, a kik az én nevemrõl neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi.
15	18	Tudja az Isten öröktõl fogva minden õ cselekedeteit.
15	19	Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez;
15	20	Hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitõl, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértõl.
15	21	Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetõi, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák.
15	22	Akkor tetszék az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel egybe, hogy férfiakat válaszszanak ki magok közül és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást, kinek mellékneve Barsabás, és Silást, kik az atyafiak között fõemberek valának.
15	23	Megírván azok keze által ezeket: Az apostolok, a vének, és az atyafiak az Antiókhiában, Siriában és Czilicziában levõ, a pogányok közül való atyafiaknak üdvözletüket!
15	24	Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek mi közülünk kimenvén, megháborítottak titeket beszédeikkel, feldúlva a ti lelketeket, azt mondván, hogy körülmetélkedjetek és a törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk:
15	25	Tetszék nékünk, miután egyértelemre jutottunk, hogy férfiakat válaszszunk ki és elküldjük ti hozzátok a mi szeretteinkkel, Barnabással és Pállal,
15	26	Oly emberekkel, kik életüket tették koczkára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.
15	27	Küldöttük azért Júdást és Silást, kik élõszóval szintén tudtotokra adják ugyanezeket.
15	28	Mert tetszék a Szent Léleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül,
15	29	Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértõl, a fúlvaholt állattól, és a paráznaságtól; melyektõl ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!
15	30	Azok annakokáért elbocsáttatván, elmenének Antiókhiába; és egybegyûjtvén a sokaságot, átadák a levelet.
15	31	És mikor elolvasták, örvendezének az intésen.
15	32	Júdás és Silás pedig maguk is próféták lévén, sok beszéddel inték az atyafiakat, és megerõsíték.
15	33	Miután pedig bizonyos idõt eltöltöttek, elbocsáták õket az atyafiak békességgel az apostolokhoz.
15	34	De Silásnak tetszék ott maradni.
15	35	Pál és Barnabás is Antiókhiában idõzének, tanítva és prédikálva másokkal is többekkel az Úrnak ígéjét.
15	36	Egynéhány nap mulva pedig monda Pál Barnabásnak: Visszatérve most, látogassuk meg a mi atyánkfiait minden városban, melyben hírdettük az Úrnak ígéjét, hogyan vannak.
15	37	És Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik.
15	38	Pál azonban azt tartá méltónak, hogy a ki elszakadt tõlük Pamfiliától fogva, és nem ment velök a munkára, ne vegyék maguk mellé azt.
15	39	Meghasonlás támada azért, úgyhogy elszakadának egymástól, és Barnabás maga mellé véve Márkot, elhajózék Cziprusba;
15	40	Pál pedig Silást választván maga mellé, elméne, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól.
15	41	És eljárá Siriát és Czilicziát, erõsítve a gyülekezeteket.
16	1	Juta pedig Derbébe és Listrába: És ímé vala ott egy Timótheus nevû tanítvány, egy hívõ zsidó asszonynak, de görög atyának fia;
16	2	Kirõl jó bizonyságot tesznek vala a Listrában és Ikóniumban levõ atyafiak.
16	3	Ezt Pál magával akará vinni; és vévén, körülmetélé õt a zsidókért, kik azokon a helyeken valának: mert ismerték mindnyájan az õ atyját, hogy görög volt.
16	4	És a mint általmentek a városokon, meghagyák nékik, hogy tartsák meg a rendeléseket, melyeket végeztek a Jeruzsálemben levõ apostolok és vének.
16	5	A gyülekezetek azért erõsödének a hitben, és gyarapodának számban naponként.
16	6	Eljárván pedig Frigiát és Galácia tartományát, mivelhogy eltiltatának a Szent Lélektõl, hogy az ígét Ázsiában hirdessék,
16	7	Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté õket a Lélek.
16	8	Áthaladván azért Misián, lemenének Tróásba.
16	9	És azon az éjszakán látás jelenék meg Pálnak: egy macedón férfiú állt [elõtte,] kérve õt és ezt mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk!
16	10	Mihelyt pedig a látást látta, azonnal igyekezénk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az evangyéliomot.
16	11	Elhajózván azért Tróásból, egyenesen Sámothrákéba mentünk, és másnap Neápolisba;
16	12	Onnét pedig Filippibe, mely Macedónia azon részének elsõ gyarmatvárosa. És ebben a városban töltöttünk néhány napot.
16	13	És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni; és leülvén, beszélgeténk az egybegyûlt asszonyokkal.
16	14	És egy Lidia nevû, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata [reánk.] Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala.
16	15	Mikor pedig megkeresztelkedék mind házanépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok [ott.] És unszola minket.
16	16	Lõn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, egy szolgálóleányka jöve elõnkbe, kiben jövendõmondásnak lelke vala, ki az õ urainak nagy hasznot hajta jövendõmondásával.
16	17	Ez követvén Pált és minket, kiált vala, mondván: Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek útját hirdetik.
16	18	Ezt pedig több napon át mívelte. Pál azonban megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a léleknek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belõle. És kiméne abban az órában.
16	19	Látván pedig annak az urai, hogy keresetüknek a reménysége elveszett, megfogva Pált és Silást, vonák a piaczra a hatóságok elé.
16	20	És odavezetvén õket a bírákhoz, mondának: Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják a mi városunkat,
16	21	És olyan szertartásokat hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, mivelhogy rómaiak vagyunk.
16	22	És [velök] egyben feltámada a sokaság õ ellenök. A bírák pedig letépetvén ruháikat, megvesszõzteték [õket.]
16	23	És miután sok ütést mértek rájok, tömlöczbe veték [õket,] megparancsolva a tömlöcztartónak, hogy gondosan õrizze õket.
16	24	Ki ilyen parancsolatot vévén, veté õket a belsõ tömlöczbe, és lábaikat kalodába szorítá.
16	25	Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsõíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala õket.
16	26	És hirtelen nagy földindulás lõn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöcz fundamentomai; és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájoknak a bilincsei feloldódnak.
16	27	Fölserkenvén pedig a tömlöcztartó, és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcznek ajtai, kivonva fegyverét, meg akará magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek a foglyok.
16	28	Pál azonban nagy fenszóval kiáltá, mondván: Semmi kárt ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk!
16	29	Az pedig világot kérve beugrott, és remegve borult Pál és Silás elé,
16	30	És kihozván õket, monda: Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek?
16	31	Azok pedig mondának: Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe!
16	32	És hirdeték néki az Úrnak ígéjét, és mindazoknak, kik az õ házánál valának.
16	33	És az magához vévén õket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektõl; és megkeresztelkedék azonnal õ és az övéi mindnyájan.
16	34	És bevivén õket házába, asztalt teríte nékik, és egész háznépével egyben örvendeze, hogy hitt az Istennek.
16	35	Mikor pedig megvirradt, a bírák elküldék a poroszlókat, mondván: Bocsásd el azokat az embereket.
16	36	A tömlöcztartó pedig tudtára adá e szavakat Pálnak: A bírák ide küldöttek, hogy bocsássalak el titeket: most azért kimenvén, menjetek el békességgel!
16	37	Pál pedig monda nékik: Megvesszõztek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, holott római emberek vagyunk, és tömlöczbe vetettek: és most alattomban akarnak bennünket kiküldeni? Nem úgy; hanem jõjjenek õk maguk és vezessenek ki minket.
16	38	A poroszlók pedig megmondák a bíráknak e beszédeket; és azok megfélemlének, mikor meghallották, hogy rómaiak,
16	39	És odamenvén, megkérlelék õket: és kivezetvén, kérék, hogy menjenek ki a városból.
16	40	Kijövén pedig a tömlöczbõl, bemenének Lidiához; és mikor látták az atyafiakat, vígasztalák õket, és eltávozának.
17	1	Miután pedig általmentek Ámfipolison és Apollónián, Thessalonikába érkeztek, a hol volt a zsidóknak zsinagógájok.
17	2	Pál pedig, a mint szokása vala, beméne hozzájok, és három szombaton át vetekedék velök az írásokból,
17	3	Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, a kit én hirdetek néktek.
17	4	És némelyek azok közül hivének és csatlakozának Pálhoz és Siláshoz; úgyszintén az istenfélõ görögök közül nagy sokaság, és az elõkelõ asszonyok közül nem kevesen.
17	5	De a zsidók, kik nem hisznek vala, írigységtõl felindíttatván, és magok mellé vévén a piaczi népségbõl némely gonosz férfiakat, és csõdületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek õket kihozni a nép közé.
17	6	Mikor pedig õket nem találák, Jásont és némely atyafiakat vonszolák a város elõljárói elé, kiáltozva, hogy ezek az országháborítók itt is megjelentek;
17	7	Kiket Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust.
17	8	Fel is indíták a sokaságot és a város elõljáróit, kik hallják vala ezeket.
17	9	De mikor kezességet nyertek Jáson és a többiek részérõl, elbocsáták õket.
17	10	Az atyafiak pedig azonnal, azon éjszakán elküldék Pált Silással egyetemben Béreába; kik mikor odamentek, elmenének a zsidóknak zsinagógájába.
17	11	Ezek pedig nemesb lelkûek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.
17	12	Sokan hivének azért õ közülök; sõt az elõkelõ görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen.
17	13	Mikor azonban tudtokra esett a Thessalonikából való zsidóknak, hogy Béreában is prédikálta Pál az Istennek ígéjét, elmenének, és a sokaságot ott is felháboríták.
17	14	De akkor mindjárt kibocsáták az atyafiak Pált, hogy utazzék a tenger felé; Silás és Timótheus azonban ott maradának.
17	15	A kik pedig elkísérték Pált, elvivék õt egész Athénig; és parancsát vévén Siláshoz és Timótheushoz, hogy minél hamarább menjenek õ hozzá, elmenének.
17	16	Athénben pedig, mikor azokat várá Pál, lelke háborog vala õ benne, látván, hogy a város bálványokkal van tele.
17	17	Vetekedik vala azért a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélõ emberekkel, és a piaczon mindennap azokkal, a kiket elõtalált.
17	18	Némelyek pedig az epikureus és stoikus filozófusok közül összeakadtak õ vele. És némelyek mondának: Mit akarhat ez a csacsogó mondani? Mások meg: Idegen istenségek hirdetõjének látszik. Mivelhogy a Jézust és a feltámadást hirdeti vala nékik.
17	19	És megragadván õt, az Areopágusra vivék, ezt mondván: Vajjon megérthetjük-é mi az az új tudomány, melyet te hirdetsz?
17	20	Mert valami idegen dolgokat beszélsz a mi füleinknek: meg akarjuk azért érteni, mik lehetnek ezek.
17	21	Az athéniek pedig mindnyájan és az ott lakó jövevények semmi másban nem valának foglalatosok, mint valami újságnak beszélésében és hallgatásában.
17	22	Elõállván pedig Pál az Areopágusnak közepette, monda: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon istenfélõknek látlak titeket.
17	23	Mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárral is, melyre ez vala ráírva: Ismeretlen Istennek. A kit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek.
17	24	Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy õ mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik.
17	25	Sem embereknek kezeitõl nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szûkölködnék, holott õ ád mindeneknek életet, leheletet és mindent;
17	26	És az egész emberi nemzetséget egy vérbõl teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait;
17	27	Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák õt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikõnktõl sem:
17	28	Mert õ benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költõitek közül is mondották némelyek: Mert az õ nemzetsége is vagyunk.
17	29	Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kõhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség.
17	30	E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek:
17	31	Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá õt halottaiból.
17	32	Mikor pedig a halottak feltámadásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak; mások pedig mondának: Majd még meghallgatunk téged e felõl.
17	33	És ilyen módon Pál kiméne azok közül.
17	34	Némely férfiak azonban csatlakozván õ hozzá, hivének; ezek között az areopágita Dienes is, és egy Damaris nevû asszony, és mások õ velök.
18	1	Ezekután Pál Athénbõl eltávozván, méne Korinthusba.
18	2	És mikor egy Akvila nevû, pontusi származású zsidóra talált, ki nem régen jött Itáliából, és feleségére Prisczillára (mivelhogy Klaudius megparancsolta vala, hogy a zsidók mind távozzanak Rómából): hozzájuk csatlakozék.
18	3	És mivelhogy azonféle míves vala, náluk marada és dolgozik vala. Mesterségökre nézve ugyanis sátorcsinálók valának.
18	4	Vetekedék pedig minden szombaton a zsinagógában, és igyekezék mind zsidókat, mind görögöket meggyõzni.
18	5	Mikor pedig megérkeztek Maczedóniából Silás és Timótheus, szorongatá a lélek Pált, és bizonyságot tõn a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus.
18	6	Mikor pedig azok ellenszegülének és káromlásokat szólának, ruháit megrázva monda nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok: mostantól fogva a pogányokhoz megyek.
18	7	És általmenvén onnét, méne egy Justus nevû, istenfélõ ember házához, kinek háza szomszédos vala a zsinagógával.
18	8	Krispus pedig, a zsinagógának feje hûn az Úrban egész házanépével egybe; a Korinthusbeliek közül is sokan hallván, hisznek vala, és megkeresztelkednek vala.
18	9	Monda pedig az Úr látás által éjszaka Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass:
18	10	Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban.
18	11	És ott lakozék egy esztendeig és hat hónapig, tanítva köztük az Isten ígéjét.
18	12	Mikor pedig Gallió volt Akhája tiszttartója, reátámadának a zsidók egyakarattal Pálra, és vivék õt a törvényszék elébe,
18	13	Mondván: Ez a törvény ellen való istentiszteletre csábítja az embereket.
18	14	Mikor pedig Pál meg akará nyitni száját, monda Gallió a zsidóknak: Ha valóban valami bosszútételrõl, vagy gonosz cselekedetrõl volna szó, zsidók, igazság szerint meghallgatnálak benneteket:
18	15	De ha tanításról, nevekrõl és a ti törvénytekrõl van kérdés, ti magatok lássátok; mert én ezekben bíró nem akarok lenni.
18	16	És elûzé õket a törvényszék elõl.
18	17	A görögök pedig mindnyájan Sosthenest, a zsinagógának fejét megragadván, verik vala a törvényszék elõtt; de Gallió velök semmit sem gondola.
18	18	Pál pedig, miután még több napig ott marada, az atyafiaktól elbúcsúzván, Siriába hajózék, és vele együtt Prisczilla és Akvila, minekutána fejét megnyírta Kenkreában; mert fogadása vala.
18	19	Juta pedig Efézusba, és azokat ott hagyá; õ maga pedig bemenvén a zsinagógába, vetekedék a zsidókkal.
18	20	Mikor pedig azok kérék, hogy több ideig maradjon nálok, nem álla reá;
18	21	Hanem búcsút võn tõlük, mondván: Mindenesetre Jeruzsálemben kell nékem a következõ ünnepet töltenem; de ismét megjövök hozzátok, ha Isten akarja. És elhajózék Efézusból.
18	22	És miután Czézáreába érkezék, felmenvén [Jeruzsálembe] és köszöntvén a gyülekezetet, leméne Antiókhiába.
18	23	És miután [ott] bizonyos idõt eltöltött, elméne, eljárván renddel Galácia tartományát és Frigiát, erõsítve a tanítványokat mind.
18	24	Érkezék pedig Efézusba egy Apollós nevû zsidó, alekszandriai származású, ékesenszóló férfiú, ki az írásokban tudós vala.
18	25	Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és lélekben buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmatosan az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János keresztségét tudja vala.
18	26	És ez kezde nagy bátorsággal szólni a zsinagógában. Mikor pedig meghallgatta õt Akvila és Prisczilla, magok mellé vevék []õt, és nyilvábban kifejtették elõtte az Istennek útát.
18	27	Mikor pedig Akhájába akara átmenni, buzdítván [õt] az atyafiak, írának a tanítványoknak, hogy fogadják be õt. Ki mikor odajutott, sokat használa azoknak, kik hittek vala a kegyelem által:
18	28	Mert hatalmasan meggyõzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus.
19	1	Lõn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsõbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált,
19	2	Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivõkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sõt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek.
19	3	És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére.
19	4	Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki õ utána jövendõ, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.
19	5	Mikor pedig [ezt] hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére.
19	6	És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek õ reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala.
19	7	Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten.
19	8	Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyõzni az Isten országára tartozó dolgokról.
19	9	Mikor pedig némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszul szólván az [Úrnak] útáról a sokaság elõtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván.
19	10	Ez pedig lõn két esztendeig; úgyannyira, hogy mindazok, kik lakoznak vala Ázsiában, mind zsidók, mind görögök, hallgaták az Úr Jézusnak ígéjét.
19	11	És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által:
19	12	Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az õ testérõl a keszkenõket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belõlök.
19	13	Elkezdték pedig némelyek a lézengõ zsidó ördögûzõk közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, a kikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.
19	14	Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó fõpapnak fiai heten, a kik ezt mívelik vala.
19	15	Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?
19	16	És reájok ugorván az az ember, a kiben a gonosz lélek vala, és legyõzvén õket, hatalmat võn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból.
19	17	Ez pedig tudtokra lõn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve.
19	18	És sokan a hívõk közül eljõnek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket.
19	19	Sokan pedig azok közül, kik ördögi mesterségeket gyakoroltak, könyveiket összehordva, mindeneknek láttára megégetik vala. És összeszámlálák azoknak árát, és találák ötvenezer ezüstpénznek.
19	20	Ekképen az Úrnak ígéje erõsen nevekedik és hatalmat vesz vala.
19	21	Midõn pedig ezek elteltek, elvégezé Pál magában, hogy Maczedóniát és Akháját eljárván, Jeruzsálembe megy, mondván: Ott létem után Rómát is meg kell nékem látnom.
19	22	Elküldvén pedig Maczedóniába kettõt azok közül, kik néki szolgálnak vala, Timótheust és Erástust, õ maga egy ideig Ázsiában marada.
19	23	Támada azonban azon idõtájban nem csekély háborúság az [Úrnak] útárt.
19	24	Mert egy Demeter nevû ötvös, ezüstbõl Diána templomokat csinálván, a mesterembereknek nem csekély nyereséget ád vala;
19	25	Kiket egybegyûjtvén az ilyenfélékkel foglalkozó mívesekkel egybe, monda: Férfiak, tudjátok, hogy ebbõl a mesterségbõl van a mi jóllétünk.
19	26	Látjátok pedig és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efézusnak, hanem közel az egész Ázsiának sok népét eláltatván, elfordította, mivelhogy azt mondja, hogy nem istenek azok, a melyek kézzel csináltatnak.
19	27	Nemcsak az a veszély fenyeget pedig bennünket, hogy ez a mesterség tönkre jut, hanem hogy a nagy istenasszonynak, Diánának temploma is semmibe vétetik, és el is vész az õ nagysága, kit az egész Ázsia és a világ tisztel.
19	28	Mikor pedig [ezeket] hallották és haraggal megtelének, kiáltnak vala, mondván: Nagy az efézusi Diána!
19	29	És betelék az egész város háborúsággal; és egyakarattal a színházba rohanának, megfogván Gájust és Aristárkhust, kik Maczedóniából valók és Pálnak útitársai valának.
19	30	Pál pedig mikor a nép közé akara menni, nem ereszték õt a tanítványok.
19	31	És az ázsiai fõpapok közül is némelyek, kik barátai valának néki, küldvén õ hozzá, kérék, hogy ne menjen a színházba.
19	32	Már most ki egyet, ki mást kiáltoz vala, mert a népgyûlés összezavarodott volt, és a többség nem tudta, miért gyûltek össze.
19	33	A sokaság közül pedig elõállaták Alekszándert, minthogy elõre tuszkolták õt a zsidók. Alekszánder pedig kezével intvén, védekezni akara a nép elõtt.
19	34	Megismervén azonban, hogy zsidó, egy kiáltás tört ki mindnyájokból, mintegy két óra hosszáig kiáltozván: Nagy az efézusi Diána!
19	35	Miután pedig a városi jegyzõ lecsendesítette a sokaságot, monda: Efézusbeli férfiak, ugyan kicsoda az az ember, a ki ne tudná, hogy Efézus városa a nagy Diána istenasszonynak és a Jupitertõl esett képnek templomõrzõje?
19	36	Mivelhogy azért ezeknek senki ellene nem szólhat, szükség, hogy megcsendesedjetek, és semmi vakmerõ dolgot ne cselekedjetek.
19	37	Mert ide hoztátok ez embereket, kik sem nem szentségrontók, sem a ti istenasszonyotok ellen káromlást nem szóltak.
19	38	Ha tehát Demeternek és a hozzátartozó mesterembereknek valaki ellen panaszuk van, törvényszékek vannak, és tiszttartók vannak: pereljenek egymással.
19	39	Ha pedig egyéb dolgok felõl van valami panasztok, a törvényes népgyûlésen majd elintéztetik.
19	40	Mert félõ, hogy lázadással vádoltatunk a mai napért, mivelhogy semmi ok sincs, a melylyel számot tudnánk adni ezért a csõdületért. És ezeket mondván, feloszlatá a gyûlést.
19	41
20	1	Minekutána pedig megszûnt a háborúság, magához híván Pál a tanítványokat és tõlük búcsút vévén, elindula, hogy Maczedóniába menjen.
20	2	Miután pedig azokat a tartományokat eljárta, és intette õket bõ beszéddel, Görögországba méne.
20	3	És ott töltött három hónapot. És mivelhogy a zsidók lest hánytak néki, a mint Siriába készült hajózni, úgy végezé, hogy Maczedónián át tér vissza.
20	4	Kíséré pedig õt Ázsiáig a béreai Sopater, a Thessalonikabeliek közül pedig Aristárkhus és Sekundus, és a derbei Gájus és Timótheus; Ázsiabeliek pedig Tikhikus és Trofimus.
20	5	Ezek elõremenvén, megvárának minket Troásban.
20	6	Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után kievezénk Filippibõl, és menénk õ hozzájok Troásba öt nap alatt; hol hét napot tölténk.
20	7	A hétnek elsõ napján pedig a tanítványok egybegyûlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig.
20	8	Vala pedig elegendõ szövétnek abban a felházban, a hol egybe valának gyülekezve.
20	9	Egy Eutikhus nevû ifjú pedig ül vala az ablakban, mély álomba merülve: és mivelhogy Pál sok ideig prédikála, elnyomatván az álom által, aláesék a harmadik rend házból, és halva véteték föl.
20	10	Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok; mert a lelke benne van.
20	11	Azután fölméne, és megszegé a kenyeret és evék, és sokáig, mind virradatig beszélgetvén, úgy indula el.
20	12	Felhozák pedig az ifjat elevenen, és felette igen megvigasztalódának.
20	13	Mi pedig elõremenvén a hajóra, Assusba evezénk, ott akarván fölvenni Pált; mert így rendelkezett, õ maga gyalog akarván jõni.
20	14	Mikor pedig Assusban összetalálkozott velünk, felvévén õt, menénk Mitilénébe.
20	15	És onnét elevezvén, másnap eljutánk Khius ellenébe; a következõn pedig áthajózánk Sámusba; és Trogilliumban megszállván, másnap mentünk Milétusba.
20	16	Mert elvégezé Pál, hogy Efézus mellett elhajózik, hogy ne kelljen néki idõt múlatni Ázsiában; mert siet vala, hogy ha lehetne néki, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
20	17	Milétusból azonban küldvén Efézusba, magához hívatá a gyülekezet véneit.
20	18	Mikor pedig hozzá mentek, monda nékik: Ti tudjátok, hogy az elsõ naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem, mint viseltem magamat ti köztetek az egész idõ alatt,
20	19	Szolgálván az Úrnak teljes alázatossággal és sok könnyhullatás és kisértetek közt, melyek én rajtam a zsidóknak utánam való leselkedése miatt estek;
20	20	Hogy semmitõl sem vonogattam magamat, a mi hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként,
20	21	Bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felõl.
20	22	És most ímé én a Lélektõl kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudván, mik következnek ott én reám.
20	23	Kivéve, hogy a Szent Lélek városonként bizonyságot tesz, mondván, hogy én reám fogság és nyomorúság következik.
20	24	De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról.
20	25	És most íme én tudom, hogy nem látjátok többé az én orczámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát.
20	26	Azért bizonyságot teszek elõttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétõl tiszta vagyok.
20	27	Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát.
20	28	Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.
20	29	Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jõnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.
20	30	Sõt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.
20	31	Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szüntem könnyhullatással inteni mindenkit.
20	32	És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az õ kegyelmessége ígéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.
20	33	Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam:
20	34	Sõt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeirõl és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak.
20	35	Mindenestõl megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erõtlenekrõl gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert õ mondá: Jobb adni, mint venni.
20	36	És mikor ezeket mondotta, térdre esve imádkozék mindazokkal egybe.
20	37	Mindnyájan pedig nagy sírásra fakadtak; és Pálnak nyakába borulva csókolgaták õt.
20	38	Keseregve kiváltképen azon a szaván, a melyet mondott, hogy többé az õ orczáját nem fogják látni. Aztán elkísérték õt a hajóra.
21	1	A mint pedig, õ tõlük elszakadván, elindultunk, egyenesen haladva Kóusba érkezénk, másnap pedig Rhodusba, és onnét Patarába.
21	2	És mikor találtunk egy hajót, mely Fenicziába méne által, abba beülvén, elhajózánk.
21	3	És miután megláttuk Cziprust és elhagytuk azt balkézre, evezénk Siriába, és Tirusban köténk ki: mert a hajó ott rakja vala ki a terhét.
21	4	És ott maradánk hét napig, miután feltaláltuk a tanítványokat, kik Pálnak mondják vala a Lélek által, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
21	5	Mikor pedig eltöltöttük azokat a napokat, kimenvén, elutazánk; kikísérvén bennünket mindnyájan feleségestõl, gyermekestõl egészen a városon kívülre. És a tenger partján térdre esve imádkozánk.
21	6	És egymástól elbúcsúzván, beülénk a hajóba, azok pedig megtérének az övéikhez.
21	7	Mi pedig a hajózást bevégezvén, Tirusból eljutánk Ptolemaisba; és köszöntvén az atyafiakat, nálok maradánk egy napig.
21	8	Másnap pedig elmenvén Pál és mi, kik õ vele valánk, érkezénk Czezáreába; és bemenvén a Filep evangyélista házába, ki ama hét közül való vala, õ nála maradánk.
21	9	Ennek pedig vala négy szûz leánya, a kik prófétálnak vala.
21	10	Mialatt pedig mi több napig ott maradánk, alájöve egy Júdeából való próféta, névszerint Agabus.
21	11	És mikor hozzánk jött, vevé Pálnak az övét, és megkötözvén a maga kezeit és lábait, monda: Ezt mondja a Szent Lélek: A férfiút, a kié ez az öv, ekképen kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben, és adják a pogányoknak kezébe.
21	12	Mikor pedig ezeket hallottuk, kérõk, mind mi, mind az oda valók, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
21	13	De Pál felele: Mit míveltek sírván és az én szívemet kesergetvén? mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézusnak nevéért.
21	14	Mikor azért nem engedett, megnyugodtunk, mondván: Legyen meg az Úrnak akaratja.
21	15	E napok után pedig felkészülõdvén, felmenénk Jeruzsálembe.
21	16	Jövének pedig mi velünk együtt a tanítványok közül is Czézáreából, kik elvezetének bizonyos cziprusi Mnásonhoz, egy régi tanítványhoz, hogy ott legyen szállásunk.
21	17	Mikor azért Jeruzsálembe jutottunk, örömmel fogadának minket az atyafiak.
21	18	Másnap pedig beméne Pál velünk együtt Jakabhoz; és a vének mindnyájan ott valának.
21	19	És köszöntvén õket, elbeszélé egyenként, a miket az Isten a pogányok között az õ szolgálata által cselekedett.
21	20	Azok pedig [ezt] hallván, dicsõíték az Urat; és mondának néki: Látod, atyámfia, mely sok ezeren vannak zsidók, kik hívõkké lettek; és mindnyájan buzognak a törvény mellett:
21	21	Felõled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, kik a pogányok között vannak, Mózestõl való elszakadásra tanítod, azt mondván, hogy ne metéljék körül fiaikat, se a [zsidó] szokások szerint ne járjanak.
21	22	Micsoda annakokáért? Mindenesetre össze kell gyülekezni a sokaságnak; mert meghallják, hogy ide jöttél.
21	23	Ezt míveld azért, a mit néked mondunk: Van mi köztünk négy férfiú, kik fogadalmat vettek magokra;
21	24	Ezeket magad mellé vévén, tisztulj meg velök, és költs rájok, hogy megnyíressék fejöket: és megtudják mindenek, hogy semmi sincs azokban, a miket te felõled hallottak; hanem te magad is úgy jársz, hogy a törvényt megtartod.
21	25	A pogányokból lett hívõk felõl pedig mi írtunk, azt végezvén, hogy õk semmi ilyenfélét ne tartsanak meg, hanem csak oltalmazzák meg magokat mind a bálványoknak áldozott hústól, mind a vértõl, mind a fúlvaholt állattól, mind a paráznaságtól.
21	26	Akkor Pál maga mellé véve azokat a férfiakat, másnap õ velök megtisztulván, beméne a templomba, bejelentvén a tisztulás napjainak eltelését, a míg mindegyikökért elvégeztetik az áldozat.
21	27	Mikor pedig a hét nap immár eltelõben volt, az Ázsiából való zsidók, meglátván õt a templomban, felindíták az egész sokaságot, és reá veték kezöket,
21	28	Kiáltván: Izraelita férfiak, legyetek segítségül: ez az az ember, ki e nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít mindenkit mindenütt; ezen felül még görögöket is hozott be a templomba, és megfertéztette ezt a szent helyet.
21	29	Mert látták vala annakelõtte az efézusi Trofimust õ vele a városban, kirõl azt vélék, hogy Pál bevitte a templomba.
21	30	Megmozdula azért az egész város, és a nép összecsõdüle: és Pált megragadván, vonszolják vala ki õt a templomból: és mindjárt bezáratának az ajtók.
21	31	Mikor pedig meg akarák õt ölni, feljuta a hír a sereg ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem felzendült.
21	32	Ki azonnal vitézeket és századosokat vévén maga mellé, lefutott hozzájok. Azok pedig mikor meglátták az ezredest és a vitézeket, megszûnének Pált verni.
21	33	Akkor odaérvén az ezredes, elfogatá õt, és parancsolá, hogy kötözzék meg két lánczczal; és tudakozá, hogy kicsoda és mit cselekedett.
21	34	De ki egyet, ki mást kiált vala a sokaság között; és mikor nem értheté meg a bizonyos valóságot a zajongás miatt, parancsolá, hogy vigyék el õt a várba.
21	35	Mikor pedig a lépcsõkhöz jutott, lõn, hogy úgy vivék õt a vitézek a néptömeg erõszaktétele miatt;
21	36	Mert követi vala a népnek sokasága, kiáltozva: Öld meg õt!
21	37	És mikor immár a várba akarák bevinni Pált, monda az ezredesnek: Vajjon szabad-e nékem valamit szólanom te hozzád? Az pedig monda: Tudsz görögül?
21	38	Hát nem te vagy az az egyiptomi, ki e napoknak elõtte fellázította és kivitte a pusztába azt a négyezer orgyilkos férfiút?
21	39	Monda pedig Pál: Én ugyan tárzusi zsidó ember vagyok, Cziliczia nem ismeretlen városának polgára; de kérlek téged, engedd meg nékem, hogy szóljak a néphez.
21	40	Mikor aztán az megengedte, Pál a lépcsõkön állva intett kezével a népnek: és mikor nagy csendesség lõn, megszólala zsidó nyelven, mondván:
22	1	Atyámfiai, férfiak és atyák, hallgassátok meg az én beszédemet, a melylyel most magamat elõttetek mentem.
22	2	Mikor pedig hallották, hogy zsidó nyelven szól hozzájok, még inkább nyugalmat tanusítottak. És monda:
22	3	Én zsidó ember vagyok, születtem a czilicziai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó lévén az Istenhez, miként ti mindnyájan vagytok ma:
22	4	És ezt a tudományt üldöztem mind halálig, megkötözvén és tömlöczbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat.
22	5	Miképen a fõpap is bizonyságom nékem, és a véneknek egész tanácsa; kiktõl leveleket is vévén az atyafiakhoz, Damaskusba menék, hogy az odavalókat is fogva hozzam Jeruzsálembe, hogy bûnhõdjenek.
22	6	Lõn pedig, hogy a mint menék és közelgeték Damaskushoz, déltájban nagy hirtelenséggel az égbõl nagy világosság sugárzott körül engem.
22	7	És leesém a földre, és hallék szót, mely monda nékem: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
22	8	Én pedig felelék: Kicsoda vagy, Uram? És monda nékem: Én vagyok a názáreti Jézus, a kit te kergetsz.
22	9	A kik pedig velem valának, a világosságot ugyan látták, és megrémültek; de annak szavát, a ki velem szól vala, nem hallották.
22	10	Én pedig mondék: Mit cselekedjem, Uram? Az Úr pedig monda nékem: Kelj fel és menj el Damaskusba; és ott megmondják néked mindazokat, a mik elrendelvék néked, hogy véghez vigyed.
22	11	Mikor pedig nem láték annak a világosságnak dicsõsége miatt, a velem valóktól kézenfogva vezettetve menék Damaskusba.
22	12	Egy bizonyos Ananiás pedig, ki a törvény szerint istenfélõ férfiú, kirõl az ott lakó zsidók mind jó bizonyságot tesznek,
22	13	Hozzám jöve és mellém állva monda nékem: Saul atyámfia, nyerd vissza szemed világát. És én azon szempillantásban reá tekintettem.
22	14	Õ pedig monda: A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az õ akaratát, és meglásd amaz Igazat, és szót hallj az õ szájából.
22	15	Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felõl, a miket láttál és hallottál.
22	16	Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bûneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.
22	17	Lõn pedig, hogy mikor Jeruzsálembe megtértem és imádkozám a templomban, elragadtatám lelkemben,
22	18	És látám õt, ki ezt mondá nékem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálembõl: mert nem veszik be a te tanúbizonyságtételedet én felõlem.
22	19	És én mondék: Uram, õk magok tudják, hogy én tömlöczbe vetettem és vertem zsinagógánként azokat, a kik hisznek vala te benned:
22	20	És mikor ama te mártírodnak, Istvánnak vére kiontaték, én is ott állék és helyeslém az õ megöletését, és õrizém azoknak köntösét, a kik õt megölték.
22	21	És monda nékem: Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé.
22	22	Hallgatják vala pedig õt e szóig; de most felemelék szavokat, mondván: Töröld el a földszínérõl az ilyent, mert nem illik néki élni.
22	23	Mikor pedig azok kiabáltak, és köntösüket elhányák, és port szórának a levegõbe,
22	24	Parancsolá az ezredes, hogy vigyék õt a várba, mondván, hogy korbácsütésekkel vallassák ki õt, hogy megtudhassa, mi okért kiabáltak úgy reá.
22	25	A mint azonban lekötötték õt a szíjakkal, monda Pál az ott álló századosnak: Vajjon szabad-é néktek római embert, kit el nem ítéltek, megostorozni?
22	26	Miután pedig ezt meghallá a százados, elmenvén, megjelenté az ezredesnek, mondván: Meglásd, mit akarsz cselekedni; mert ez az ember római.
22	27	Hozzámenvén azért az ezredes, monda néki: Mondd meg nékem, te római vagy-é? Õ pedig monda: Az.
22	28	És felele az ezredes: Én nagy összegért vettem meg ezt a polgárjogot. Pál pedig monda: Én pedig [benne] is születtem.
22	29	Mindjárt eltávozának azért õ tõle, a kik õt vallatni akarák. Sõt az ezredes is megijede, mikor megértette, hogy római, és hogy õt megkötöztette.
22	30	Másnap pedig meg akarván tudni a bizonyos valóságot, miben vádoltatik a zsidóktól, feloldatá õt bilincseibõl, és megparancsolá, hogy a fõpapok az õ egész tanácsokkal egyben hozzá menjenek; és levezetvén Pált, eleikbe állatá.
23	1	Mikor pedig a tanácsra vetette szemét Pál, monda: Atyámfiai, férfiak, én teljes jó lelkiismerettel szolgáltam az Istennek mind e mai napig.
23	2	Ananiás fõpap pedig megparancsolá azoknak, kik õ mellette állanak vala, hogy üssék õt szájon.
23	3	Akkor Pál monda néki: Megver az Isten téged, te kimeszelt fal! És te leülsz engem a törvény szerint megítélni, és törvényellenesen cselekedve parancsolod, hogy engem verjenek?
23	4	Az ott állók pedig mondának: Az Istennek fõpapját szidalmazod-é?
23	5	Pál pedig monda: Nem tudtam, atyámfiai, hogy fõpap. Mert meg van írva: A te néped fejedelmét ne átkozd!
23	6	Mikor pedig Pál eszébe vette, hogy az egyik részök a sadduczeusok, a másik pedig a farizeusok közül való, felkiálta a tanács elõtt: Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, a halottak reménysége és feltámadása miatt vádoltatom én.
23	7	A mint pedig õ ezt mondta, meghasonlás támada a farizeusok és a sadduczeusok között, és a sokaság megoszlott.
23	8	Mert a sadduczeusok azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig mind a kettõt vallják.
23	9	Támada azért nagy kiáltozás: és felkelvén az írástudók a farizeusok pártjából, tusakodnak vala, mondván: Semmi rosszat sem találunk ez emberben; ha pedig lélek szólott néki, vagy angyal, ne tusakodjunk Isten ellen.
23	10	Mikor pedig nagy hasonlás támadt, félvén az ezredes, hogy Pál szétszaggattatik azoktól, parancsolá, hogy a sereg alájõvén, ragadja ki õt közülök, és vigye el a várba.
23	11	A következõ éjszakán pedig melléállván néki az Úr, monda: Bízzál Pál! Mert miképen bizonyságot tettél az én felõlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképen kell néked Rómában is bizonyságot tenned.
23	12	Midõn pedig nappal lõn, a zsidók közül némelyek összeszövetkezvén, átok alatt kötelezék el magokat, mondván, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik Pált.
23	13	Többen valának pedig negyvennél, kik ezt az összeesküvést szõtték.
23	14	Ezek elmenvén a fõpapokhoz és a vénekhez, mondának: Átok alatt megesküdtünk, hogy semmit nem ízlelünk addig, míg meg nem öljük Pált.
23	15	Most azért ti jelentsétek be az ezredesnek a tanácscsal egybe, hogy holnap hozza le õt ti hozzátok, mintha az õ dolgának tüzetesebben végére akarnátok járni. Mi pedig, minekelõtte õ ide érne, készek vagyunk õt megölni.
23	16	Meghallván azonban a Pál nõtestvérének fia e cselvetést, megjelenvén és bemenvén a várba, tudtára adá Pálnak.
23	17	Pál pedig egyet a századosok közül magához hívatván, monda: Ezt az ifjat vezesd az ezredeshez; mert valamit akar néki jelenteni.
23	18	Az annakokáért maga mellé vévén õt, vivé az ezredeshez, és monda: A fogoly Pál magához hivatván engem, kéré, hogy ez ifjat hozzád vezessem, mert valamit akar néked mondani.
23	19	Az ezredes pedig õt kézen fogván, és félrevonulván külön, tudakolá: Micsoda az, a mit nékem jelenteni akarsz?
23	20	Az pedig monda: A zsidók elvégezték, hogy megkérnek téged, hogy Pált holnap vidd le a tanács elé, mintha valamit tüzetesebben meg akarnának tudakozni õ felõle.
23	21	Te azért ne engedj nékik: mert közülök negyvennél több férfiú leselkedik õ utána, kik átok alatt kötelezték el magukat, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik õt. És immár készen vannak, várakozva a te izenetedre.
23	22	Az ezredes tehát elbocsátá az ifjat, meghagyván néki, hogy el ne mondd senkinek, hogy ezeket megjelentetted nékem.
23	23	És magához hivatván kettõt a századosok közül, monda: Készítsetek föl kétszáz vitézt, hogy induljanak Czézáreába, és hetven lovast, és kétszáz parittyást, az éjszakának harmadik órájától fogva.
23	24	És hogy barmokat is adjanak melléjük, hogy Pált felültetve békességgel vigyék Félix tiszttartóhoz.
23	25	Levelet is írt, melynek tartalma ez vala:
23	26	Klaudius Lisiás a nemes Félix tiszttartónak üdvöt!
23	27	Ezt a férfiút, kit a zsidók megfogtak és meg akartak ölni, oda menvén a sereggel, kiszabadítám, megértvén, hogy római.
23	28	Meg akarván pedig tudni az okát, miért vádolják õt, levivém õt az õ tanácsuk elébe.
23	29	És úgy találtam, hogy õ az õ törvényüknek kérdései felõl vádoltatik, de semmi halálra vagy fogságra méltó vétke nincs.
23	30	Minthogy pedig nékem megjelentették, hogy a zsidók e férfiú után ólálkodni akarnak, azonnal hozzád küldém, meghagyva vádolóinak is, hogy a mi dolguk van õ ellene, te elõtted mondják meg. Légy jó egészségben!
23	31	A vitézek tehát, a mint nékik megparancsolták, Pált felvévén, elvivék azon éjszakán Antipatrisba.
23	32	Másnap pedig hagyván a lovagokat tovább menni õ vele, visszatérének a várba.
23	33	Azok pedig eljutván Czézáreába, és átadván a levelet a tiszttartónak, Pált is elébe állaták.
23	34	Mikor pedig elolvasta a tiszttartó, és megkérdezte, melyik tartományból való, és megértette, hogy Czilicziából,
23	35	Monda: Majd kihallgatlak, mikor vádlóid is eljõnek. És parancsolá, hogy a Héródes palotájában õrizzék õt.
24	1	Öt nap mulva aztán aláméne Ananiás fõpap a vénekkel és egy Tertullus nevû prókátorral, kik panaszt tettek a tiszttartónál Pál ellen.
24	2	Mikor pedig õ elõszólíttatott, Tertullus vádolni kezdé, mondván:
24	3	Nagyságos Félix, teljes háládatossággal ismerjük el, hogy te általad nagy békességet nyerünk, és a te gondoskodásod folytán igen jó intézkedések történnek e népre nézve, minden tekintetben és mindenütt.
24	4	De hogy téged sok ideig ne tartóztassalak, kérlek hallgass meg minket röviden a te kegyelmességed szerint.
24	5	Mi ugyanis úgy találtuk, hogy ez veszedelmes ember, és hasonlást támaszt a föld kerekségén levõ valamennyi zsidó közt, és a nazarénusok felekezetének feje,
24	6	Ki a templomot is meg akarta fertõztetni. Meg is fogtuk õt, és a mi törvényünk szerint akartuk megítélni.
24	7	De Lisiás, az ezredes, nagy karhatalommal oda jövén, kivevé õt kezünkbõl.
24	8	És azt parancsolá, hogy az õ vádolói hozzád jõjjenek. Tõle te magad, ha kihallgatod, értesülhetsz mindezekrõl, melyekkel mi õt vádoljuk.
24	9	Helybenhagyák pedig a zsidók is, mondogatván, hogy úgy vannak ezek.
24	10	Felele pedig Pál, miután intett néki a tiszttartó a szólásra: Mivelhogy tudom, hogy te sok esztendõ óta vagy e népnek bírája, bátorságosabban védekezem a magam ügyében,
24	11	Mert megtudhatod, hogy nincsen tizenkét napjánál több, mióta feljöttem imádkozni Jeruzsálembe.
24	12	És a templomban sem találtak engem, hogy valakivel vetekedtem volna, vagy hogy a népet egybezendítettem volna, sem a zsinagógákban, sem a városban.
24	13	Rám sem bizonyíthatják azokat, a mikkel most engem vádolnak.
24	14	Errõl pedig vallást teszek néked, hogy én a szerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint a ki hiszek mindazokban, a mik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva.
24	15	Reménységem lévén az Istenben, hogy a mit ezek maguk is várnak, lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak.
24	16	Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek elõtt mindenkor.
24	17	Sok esztendõ múlva pedig eljövék, hogy az én népemnek alamizsnát hozzak és áldozatokat.
24	18	Ezek közben találának engem megtisztulva a templomban, nem sokasággal, sem pedig háborúságtámasztásban, némely Ázsiából való zsidók,
24	19	Kiknek ide kellett volna te elõdbe jõni és vádolni, ha valami panaszuk volna ellenem.
24	20	Avagy ezek magok mondják meg, vajjon találtak-é bennem valami hamis cselekedetet, mikor én a tanács elõtt álltam;
24	21	Hacsak ez egy szó tekintetében nem, melyet közöttük állva kiáltottam, hogy: A halottak feltámadása felõl vádoltatom én tõletek e mai napon.
24	22	Mikor pedig ezeket hallotta Félix, elhalasztá dolgukat, mivelhogy tüzetesebb tudomása volt e szerzet dolgai felõl, és monda: Mikor Lisias ezredes alájõ, dönteni fogok ügyetekben.
24	23	És megparancsolá a századosnak, hogy Pált õrizzék, de enyhébb fogságban legyen, és senkit ne tiltsanak el az övéi közül attól, hogy szolgáljon néki, vagy hozzá menjen.
24	24	Egynéhány nap mulva pedig Félix megjelenvén feleségével Drusillával egybe, ki zsidó asszony vala, maga elé hívatá Pált, és hallgatá õt a Krisztusban való hit felõl.
24	25	Mikor pedig õ igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendõ ítéletrõl szólt, megrémülve monda Félix: Mostan eredj el; de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hivatlak téged.
24	26	Egyszersmind pedig azt is reményli vala, hogy Pál pénzt ad néki, hogy õt szabadon bocsássa: ezért gyakrabban is magához hivatván õt, beszélget vala véle.
24	27	Mikor pedig két esztendõ elmúlt, Félix utóda Porcius Festus lõn; és a zsidóknak kedveskedni akarván Félix, Pált fogságban hagyá.
25	1	Festus tehát, miután bement a tartományba, három nap mulva felméne Jeruzsálembe Czézáreából.
25	2	Panaszt tõnek pedig néki a fõpap és a zsidók fõemberei Pál ellen, és kérék õt,
25	3	Kérvén magok számára jóindulatát õ ellene, hogy hozassa át õt Jeruzsálembe, lest vetvén, hogy megölhessék õt az úton.
25	4	Festus azonban azt felelé, hogy Pált Czézáreában õrzik, õ maga pedig csakhamar ki fog menni:
25	5	A kik azért köztetek, úgymond, fõemberek, velem alájõvén, ha valami gonoszság van abban a férfiúban, emeljenek vádat ellene.
25	6	Miután pedig tíz napnál tovább idõzött közöttük, lemenvén Czézáreába, másnap ítélõszékibe üle, és Pált elõhozatá.
25	7	Mikor pedig az megjelent, körülállák a zsidók, kik alámentek vala Jeruzsálembõl, sok és súlyos vádat hozván fel Pál ellen, melyeket nem bírtak bebizonyítani;
25	8	Mivelhogy õ a maga mentségére ezt feleli vala: Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen semmit sem vétettem.
25	9	Festus pedig a zsidóknak kedveskedni akarván, felelvén Pálnak, monda: Akarsz-é Jeruzsálembe felmenni és ott ítéltetni meg ezekrõl én elõttem?
25	10	Pál azonban monda: A császár ítélõszéke elõtt állok, itt kell nékem megítéltetnem. A zsidóknak semmit sem vétettem, miként te is jól tudod.
25	11	Mert ha vétkes vagyok és valami halálra méltót cselekedtem, nem vonakodom a haláltól; ha azonban semmi sincs azokban, a mikkel ezek vádolnak engem, senki sem ajándékozhat oda engem azoknak. A császárra appellálok!
25	12	Akkor Festus tanácsával értekezvén, felele: A császárra appelláltál, a császár elé fogsz menni!
25	13	Néhány nap elmúltával pedig Agrippa király és Bernicé érkezék Czézáreába, hogy köszöntsék Festust.
25	14	Mikor pedig több napig idõztek ott, Festus elébe adá a királynak a Pál dolgát, mondván: Van itt egy férfiú, kit Félix hagyott fogva.
25	15	Ki felõl, mikor Jeruzsálembe mentem, jelentést tõnek a fõpapok és a zsidóknak vénei, kérve õ ellene ítéletet.
25	16	Kiknek azt felelém, hogy nem szokásuk a rómaiaknak, hogy valamely embert halálra adjanak, mielõtt a vádlott szembe nem állíttatik vádlóival, és alkalmat nem nyer a vád felõl való mentségére.
25	17	Mikor azért õk ide gyûltek, minden haladék nélkül másnap az ítélõszékbe ülvén, elõhozatám azt a férfiút,
25	18	Ki ellen, mikor vádlói elõálltak, semmi bûnt nem hoztak fel azok közül, a miket én sejtettem:
25	19	Hanem valami vitás kérdéseik valának õ vele az õ tulajdon babonaságuk felõl, és bizonyos megholt Jézus felõl, kirõl Pál azt állítja vala, hogy él.
25	20	Én pedig bizonytalanságban lévén az e felõl való vitára nézve, kérdém, vajjon akar-é Jeruzsálembe menni, és ott ítéltetni meg ezek felõl.
25	21	Pál azonban appellálván, hogy õ Augustus döntésére tartassék fenn, parancsolám, hogy tartassék fogva, míg õt a császárhoz nem küldhetem.
25	22	Agrippa pedig monda Festusnak: Szeretném magam is azt az embert hallani. Õ pedig monda: Holnap meg fogod õt hallani.
25	23	Másnap tehát eljõvén Agrippa és Bernicé nagy pompával, és bemenvén a kihallgatási terembe az ezredesekkel és a város fõfõpolgáraival együtt, Festus parancsolatjára elõhozák Pált.
25	24	És monda Festus: Agrippa király, és ti férfiak mindnyájan, kik velünk egybe itt vagytok! Látjátok õt, ki felõl a zsidóknak egész sokasága megkeresett engem, mind Jeruzsálemben, mind itt, azt kiáltva, hogy nem kell néki tovább élnie.
25	25	Én pedig, ámbár megértém, hogy semmi halálra méltó dolgot sem cselekedett, de mivel éppen õ maga appellált Augustusra, elvégeztem, hogy elküldöm õt.
25	26	Ki felõl nem tudok valami bizonyost írni az én uramnak. Ezért hoztam õt elõtökbe, és kiváltképen te elõdbe, Agrippa király, hogy a kihallgatás megtörténtével tudjak mit írni.
25	27	Mert esztelen dolognak látszik nékem, hogy a ki foglyot küld, az ellene való vádakat is meg ne jelentse.
26	1	Agrippa pedig monda Pálnak: Megengedtetik néked, hogy szólj a magad mentségére. Akkor Pál kinyújtván kezét, védõbeszédet tartott:
26	2	Agrippa király! Boldognak tartom magamat, hogy mindazok felõl, a mikkel a zsidóktól vádoltatom, te elõtted fogok védekezni e mai napon;
26	3	Mivel te nagyon jól ismered a zsidók minden szokását és vitás kérdését. Azért kérlek, hallgass meg engem türelmesen!
26	4	Az én ifjúságomtól fogva való életemet tehát, mely kezdetétõl az én népem közt Jeruzsálemben folyt le, tudják a zsidók mindnyájan.
26	5	Kik tudják rólam eleitõl fogva (ha bizonyságot akarnak tenni), hogy én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus.
26	6	Most is az Istentõl a mi atyáinknak tett ígéret reménységéért állok itt ítélet alatt:
26	7	Melyre a mi tizenkét nemzetségünk, éjjel és nappal buzgón szolgálva reményli, hogy eljut; mely reménységért vádoltatom, Agrippa király, a zsidóktól.
26	8	Micsoda? Hihetetlen dolognak tetszik néktek, hogy Isten halottakat támaszt fel?
26	9	Én bizonyára elvégeztem vala magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem.
26	10	Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a fõpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sõt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam.
26	11	És minden zsinagógában gyakorta büntetvén õket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenök, kergettem mind az idegen városokig is.
26	12	E dologban épen útban lévén Damaskus felé a fõpapoktól vett felhatalmazással és engedelemmel,
26	13	Délben látám az úton király, hogy mennybõl a napnak fényességét meghaladó világosság sugárzott körül engem és azokat, kik velem együtt haladnak vala.
26	14	Mikor pedig mi mindnyájan leestünk a földre, hallék szózatot, mely én hozzám szól és ezt mondja vala zsidó nyelven: Saul, Saul, mit kergetsz engem? Nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
26	15	Én pedig mondék: Kicsoda vagy, Uram? És az monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz.
26	16	De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, a miket láttál, mint azokban, a mikre nézve meg fogok néked jelenni ;
26	17	Megszabadítván téged e néptõl és a pogányoktól, kik közé most küldelek,
26	18	Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségbõl világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bûneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.
26	19	Azért, Agrippa király, nem levék engedetlen a mennyei látás iránt;
26	20	Hanem elõször a Damaskusbelieknek és Jeruzsálembelieknek, majd Júdeának egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bûneiket és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén.
26	21	Ezekért akartak engem megölni a zsidók, megfogván a templomban.
26	22	De Istentõl segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül, a mikrõl mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni:
26	23	Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából elsõ, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak.
26	24	Mikor pedig õ ezeket mondá a maga mentségére, Festus nagy fenszóval monda: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány téged õrültségbe visz.
26	25	Õ pedig monda: Nem vagyok bolond, nemes Festus, hanem igaz és józan beszédeket szólok.
26	26	Mert tud ezekrõl a király, kihez bátorságosan is szólok: mert épen nem gondolom, hogy ezek közül õ elõtte bármi is ismeretlen volna; mert nem valami zugolyában lett dolog ez.
26	27	Hiszel-e, Agrippa király, a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.
26	28	Agrippa pedig monda Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.
26	29	Pál pedig monda: Kívánnám Istentõl, hogy necsak majdnem, hanem nagyon is, ne csak te, hanem mindazok is, kik ma engem hallgatnak, lennétek olyanok, a minõ én is vagyok, e bilincsektõl megválva.
26	30	És mikor õ ezeket mondá, felkele a király és a tiszttartó és Bernicé és a kik velük együtt ültek;
26	31	És visszavonultokban beszélgetnek vala egymással, mondván: Semmi halálra, vagy fogságra méltó dolgot nem cselekszik ez az ember.
26	32	Agrippa pedig monda Festusnak: Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem appellált volna.
27	1	Midõn pedig elvégeztetett, hogy mi Itáliába hajózzunk, átadák mind Pált, mind némely egyéb foglyokat egy Július nevû századosnak a császári seregbõl.
27	2	Beülvén azért egy Adramittiumból való hajóba, az Ázsia mentében fekvõ helyeket akarván behajózni, elindulánk, velünk lévén a maczedóniai Aristárkhus, ki Thessalonikából való.
27	3	És másnap megérkezénk Sidonba. És Július emberséggel bánván Pállal, megengedé, hogy barátaihoz elmenve gondoskodásukban részesüljön.
27	4	És onnan elindulván, Ciprus alatt evezénk el, mivelhogy a szelek ellenkezõk valának.
27	5	És a Cziliczia és Pámfilia mellett levõ tengeren átevezvén, eljutánk a licziai Mirába.
27	6	És mivel ott a százados egy Itáliába menõ alexandriai hajót talált, abba szállított be minket.
27	7	Több napon át azonban lassan hajózván és nehezen érkezvén Knidushoz, mivel nem enged vala bennünket [odajutni] a szél, elhajózánk Kréta alatt, Salmóné mellett,
27	8	És nagy ügygyel-bajjal elhajózván mellette, jutánk egy helyre, melyet Szépkikötõknek neveznek, melyhez közel vala Lásea városa.
27	9	Mivel pedig sok idõ mult el, és a hajózás más veszedelmes vala, mivelhogy a bõjt is elmult immár, inti vala Pál õket,
27	10	Ezt mondván nékik: Férfiak, látom, hogy nemcsak a teréhnek és a hajónak, hanem a mi életünknek is bántódásával és nagy kárával fog történni e hajózás.
27	11	De a százados inkább hisz vala a kormányosmesternek és a hajótulajdonosnak, hogynem annak, a mit Pál mond vala.
27	12	Mivel pedig az a kikötõ telelésre nem volt alkalmas, a többség azt határozá, hogy hajózzanak el onnan is, ha valami módon eljutva Fénixbe, Kréta kikötõjébe, mely délnyugot és északnyugot felé néz, kitelelhetnének.
27	13	Mivel pedig déli szél kezdett lassan fúni, azt gondolván, hogy feltett szándékuknak uraivá lettek, elindulván, közelebb hajóztak el Kréta mellett.
27	14	Nemsokára azonban viharos szélvész csapott le oda, mely Észak-keleti szélnek neveztetik.
27	15	Mikor pedig a hajó elragadtatott, és nem bírt a széllel szembe menni, nekieresztvén [azt,] vitetünk vala tova.
27	16	Mikor pedig egy kis sziget alá futottunk, mely Klaudának hívattatik, csak alig bírtuk hatalmunkba keríteni a csolnakot.
27	17	Melyet miután felvontak, védõeszközöket alkalmaznak vala, alól megövedzvén a hajót; és mivel félnek vala, hogy zátonyra bukkannak, lebocsátván a vitorlát, úgy vitetnek vala.
27	18	Mikor pedig a szélvésztõl nagyon hányattatánk, másnap a hajóterhet kihányák;
27	19	És harmadnap tulajdon kezeinkkel hányók ki a hajó felszerelését.
27	20	Mikor pedig több napon át sem nap, sem csillagok nem látszottak, és nem kis vihar szorongatott, továbbra minden reménységünk elvétetett életben maradásunk felõl.
27	21	Mikor pedig hosszas volt már az étlenség, akkor Pál felállván õ közöttük, monda: Jóllehet szükséges lett volna, óh férfiak, hogy engedelmeskedve nékem, ne indultunk volna el Krétából, és elkerültük volna ezt a bajt és kárt:
27	22	Mindazáltal mostanra nézve is intelek benneteket, hogy jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó.
27	23	Mert ez éjjel mellém álla egy angyala az Istennek, a kié vagyok, a kinek szolgálok is,
27	24	Ezt mondván: Ne félj Pál! A császár elé kell néked állanod. És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak.
27	25	Annakokáért jó reménységben legyetek, férfiak! Mert hiszek az Istnnek, hogy úgy lesz, a mint nékem megmondatott.
27	26	Egy szigetre kell pedig nékünk kivetõdnünk.
27	27	Mikor pedig a tizennegyedik éjszaka eljött, a mint ide s tova hányatánk az Ádrián, éjféltájban észrevevék a hajósok hogy valami szárazföld közelget hozzájok.
27	28	És lebocsátván a vízmérõ ónt, húsz ölnyinek találák, majd egy kevéssé tovább menvén és ismét lebocsátván a vízmérõ ónt, találák tizenöt ölnyinek.
27	29	És mivel féltek, hogy szirtes helyekre vetõdhetnek, a hajónak hátulsó részébõl négy vasmacskát vetvén ki, kívánják vala, hogy nappal legyen.
27	30	A hajósok pedig mikor el akarának menekülni a hajóból, és a csolnakot lebocsáták a tengerre, annak színe alatt, mintha a hajó orrából vasmacskákat akarnának vetni,
27	31	Monda Pál a századosnak és a vitézeknek: Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti meg nem szabadulhattok.
27	32	Akkor a vitézek elvágák a csolnak köteleit, és ki hagyák esni azt.
27	33	Addig pedig, míg nappal lenne, inti vala Pál mindnyájokat, hogy egyenek, mondván: Ma tizennegyedik napja, mióta folyton étlen várakoztok, semmit sem véve magatokhoz.
27	34	Azért intelek benneteket, hogy egyetek, mert ez a ti javatokra szolgál. Mert közületek senkinek sem esik le egy hajszál a fejérõl.
27	35	Mikor pedig ezeket mondá, és kenyeret võn kezébe, hálákat ada Istennek mindnyájok elõtt, és megtörvén, kezde enni.
27	36	Felbátorodván pedig mindnyájan, szintén vevének magukhoz táplálékot.
27	37	Valánk pedig a hajóban lélekszám szerint összesen kétszázhetvenhatan.
27	38	Miután pedig megelégedtek eledellel, a hajót könnyebbítik vala, a gabonát kihányván a tengerbe.
27	39	Mikor pedig megvirradt, a szárazföldet nem ismerik vala fel; hanem egy tengeröblöt sajdítanak vala, melynek síma partja van, melyre végezék, hogy kihajtják a hajót, ha bírják.
27	40	A vasmacskákat azért körös-körül elvagdalván, a tengerben hagyák, egyszersmind eloldván a kormányrudak köteleit és felvonván a nagy vitorlát a szélfúvásnak, igyekeznek vala a part felé haladni.
27	41	De mikor egy zátonyos helyre találtak, ráhajtották a hajót. És az elsõ része ugyan megakadván, mozdíthatatlanul marad vala, a hátulsó része azonban szakadoz vala a haboknak ereje miatt.
27	42	A vitézeknek pedig az lõn tanácsa, hogy a foglyokat vágják le, hogy senki el ne szaladhasson, minekutána kiúszott.
27	43	De a százados meg akarván tartani Pált, eltiltá õket e szándéktól, és megparancsolá, hogy a kik úszni tudnak, elõször azok szökdössenek a tengerbe és meneküljenek ki a szárazföldre.
27	44	A többiek pedig ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. És így lõn, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.
28	1	És miután szerencsésen megmenekültek, akkor megtudák, hogy Melitának neveztetik az a sziget.
28	2	A barbárok pedig nem közönséges emberséget cselekesznek vala mi velünk: mert tüzet gerjesztvén, befogadának mindnyájónkat a rajtunk való záporért és a hidegért.
28	3	Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett és a tûzre tette, egy vipera a melegbõl kimászva, az õ kezére ragada.
28	4	Mikor pedig látták a barbárok az õ kezérõl függeni a mérges kígyót, mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerbõl megszabadult.
28	5	De néki, minekutána a kígyót lerázta a tûzbe, semmi baja sem lõn.
28	6	Azok pedig azt várják vala, hogy õ meg fog dagadni, vagy nagyhirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmöket, istennek mondják vala õt.
28	7	Annak a helynek környékén valának pedig a sziget fõemberének, névszerint Publiusnak mezei jószágai, ki befogadván minket, három napig nagy emberségesen vendégül látott.
28	8	Lõn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküvék. Kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit reá vetve meggyógyítá õt.
28	9	Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, kik betegek valának a szigeten, õ hozzá jövének és meggyógyulának.
28	10	Kik nékünk nagy tisztességet is tõnek, és mikor elindulánk, a szükséges dolgokkal ellátának.
28	11	Három hónap mulva tudniillik egy Alexandriába való hajón elindulánk, mely a szigeten telelt, melynek czímere Kásztor és Pollux vala.
28	12	És Szirakúzába eljutván, ott maradánk három napig.
28	13	Onnét körülkerülvén, eljutánk Régiumba, és egy nap mulva déli szél támadván, másnap megérkezénk Puteóliba.
28	14	Hol mikor atyafiakat találtunk, kérének minket, hogy nálok maradjunk hét napig; és úgy menénk Rómába.
28	15	Onnét is az atyafiak, mikor a mi dolgainkat meghallották, nékünk elõnkbe jövének Appii Forumig és Tres Tabernaeig. És mikor Pál meglátta õket, hálákat adván az Istennek, bátorságot võn.
28	16	Mikor pedig Rómába jutottunk, a százados átadá a foglyokat a testõrsereg fõvezérének. Pálnak azonban megengedteték, hogy külön lakjék az õt õrizõ vitézzel.
28	17	Lõn pedig, hogy három nap mulva magához hívatá Pál a zsidók között való fõembereket. Mikor pedig egybegyûltek, monda nékik: Atyámfiai,férfiak, én jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen, vagy az õsi szokások ellen, mindazáltal foglyul adattam át Jeruzsálembõl a rómaiak kezébe.
28	18	Kik miután kihallgattak, el akarának engem bocsátani, mivelhogy én bennem semmi halálra méltó vétek nincsen.
28	19	De mivel a zsidók ellene mondtak, kényszeríttettem a császárra appellálni, nem mintha az én népem ellen volna valami vádam.
28	20	Ennekokáért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket és szóljak veletek; mert az Izráelnek reménységéért vétettem körül e lánczczal.
28	21	Azok pedig mondának néki: Mi te felõled sem levelet nem vettünk Júdeából, sem pedig az atyafiak közül ide jõve valaki, nem jelentett, vagy szólott te felõled valami rosszat.
28	22	Akarnók azért tõled hallani, micsoda értelemben vagy. Mert e felekezet felõl tudva van elõttünk, hogy mindenütt ellene mondanak.
28	23	Kitûzvén tehát néki egy napot, eljövének hozzá a szállására többen; kiknek nagy bizonyságtétellel szól vala az Istennek országa felõl, igyekezvén elhitetni õ velök a Jézus felõl való dolgokat, úgy a Mózes törvényébõl, mint a prófétákból, reggeltõl fogva mind estvéig.
28	24	És némelyek hivének az õ beszédének, mások nem hivének.
28	25	Mivel pedig nem egyezének meg egymással, eloszlának, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván:
28	26	Eredj el a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok!
28	27	Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam õket.
28	28	Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és õk meg is hallgatják.
28	29	És mikor ezeket mondotta, elmenének a zsidók, magok között sokat vetekedve.
28	30	Marada pedig Pál két egész esztendeig az õ tulajdon bérelt szállásán, és mindazokat befogadja vala, kik õ hozzá menének.
28	31	Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felõl való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.

Multilingual Scriptures

(Compare books in 2 different language versions of your choice)

Comparison Search:

Free Search: